Erődemonstrációt tartottak Győrött

Az Eagles hatvan pontig meg sem állt.

A Budapest Eagles az első meccsén eljutott a mercy rule-ig a Gladiators 2 ellen, és bár Boda Gábor vezetőedző a tavalyihoz hasonló, kiélezett csatát várt a Győr Sharks 2 otthonában, a Sasok most újabb könnyed sikert arattak.

Már az első másodpercek rosszul alakultak a hazaiak számára, hiszen a kickoffot követően a labda Victor Allen Williams kezében landolt, és a gyorsléptű amerikai átszelte az egész pályát és pontokra váltotta az akciót. Pintér Patrik pedig jött, látott, és berúgta az extrát (0-7). És ezzel el is kezdődött az import játékos parádézása. Az Eagles következő támadásánál Williams ismét hat pontot rakott fel az eredményjelzőre, miután irányítóként is megfutott egy TD-t. Pintér pedig ezúttal sem hibázott (0-14). De az első negyednek ekkor még nem volt vége, hiszen a Sasoknak a futások nagyon mentek ezen a találkozón, ezt kihasználva pedig Weisz Miklós megiramodása, valamint Mészáros Márton kétpontosa zárta az első játékrészt (0-22). És, ha már megvolt a bevált recept, akkor a második negyedben is megfuttatták a hazai védőket a fővárosiak, ezúttal Varga Dávid Dominik ért be a játékszerrel az end zone-ba (0-29). Ezt követően Williams megmutatta, hogy nemcsak rohanni tud, de a passzoláshoz is ért, az első meccsen is remekül játszó Dobos Attila volt az amerikai import kedvezményezettje ezúttal. Pintér elhibázta az extrát, de ettől függetlenül már az első félidőben beindította az Eagles a futóórát, hiszen 35-0 volt, ami érvénybe léptette a mercy rule-t. De a Sasok most nem álltak le ennyinél, mint a Gladiators 2 ellen, ettől kezdve ugyanis Mészáros Márton parádéja következett, aki az első félidőt egy remekbe szabott akció után, egy futott touchdownnal zárta (0-42). A foghíjasan kiálló Győrre nézve nem alakult túl rózsásan a helyzet, hiszen a szezon elején is több mint 40 pontot kaptak a Szombathely Cruhers-től, ám akkor az egész meccsen szedtek össze ennyit.
13045540_1022494991166872_229805496_nA futóóra felgyorsította az eseményeket, de a vendégeket le nem állította. Egy győri puntnál rosszul adták fel a labdát, amely a pontszerző területig pattogott, ahol a vendégek egyik játékosa Auguszt Gábor vetődött rá az elszabadult malacbőrre. Pintér nem hibázott az egypontosnál (0-49). A harmadik játékrészben viszont ismét Mészáros következett, aki Williams egyik átadását értékesítette (0-56), majd a negyedik negyedben a Sharks 2 egyik puntját hordta vissza egészen az end zone-ig (0-62). Így a Sharks 2 hazai pályán egy megsemmisítő vereséget szenvedett és két mérkőzés után több mint 100 kapott ponttal rendelkezik (107).
13020154_1022495777833460_1568792708_nMost mindkét alakulatra egy kisebb szünet vár, hiszen a Győr legközelebb május 29-én a MEAFC Lions otthonában lép pályára, míg az Eagles az újonc Boda Troopers vendégeként folytathatja jó sorozatát.

Fotók: Becs László

Győr Sharks 2-Budapest Eagles 0-62 (0-22, 0-20, 0-14, 0-6)
Pontszerzők: Mészáros Márton 3 TD, Victor Allen Williams Jr. 2 TD, Weisz Miklós, Varga Dávid Dominik, Dobos Attila, Auguszt Gábor 1-1 TD, Mészáros Márton 2 PT, Pintér Patrik 5 XP.

Vorholt Viktor, a Győr Sharks 2 edzője:A tervezetthez képest szűkebb kerettel tudtunk kiállni. 3 futónk sérülés miatt nem játszhatott. Az offense falban 2 új fiatal is játszott, a D-ből pedig egy adminisztrációs hiba miatt hiányzott a kapitány. Jellemző módon új felállásokkal is kísérleteztünk. Mindent egybevetve megérdemelten nyert az Eagles. Azt sajnáljuk, hogy nem sikerült becsületpontokkal feliratkoznunk.

Tokaji Ferenc, a Budapest Eagles offensive koordinátora:Egy nagyon fiatal és lelkes csapattal játszottunk, akik végig tisztséggel küzdöttek! Mi, mint mindig nagyon erős futójátékunkra építettünk, ami jól is működőt, a két elkapott TD-nk pedig mutatta, hogy a passzjátékunk is egyre jobban működik, és erre is figyelniük kell majd az ellenfeleinknek. Defense-ünk nagyon jó játékkal nullán tudta tartani az ellenfelet és nagyon kevés first downt engedélyezett. Hibák még mindig voltak mind offense-ben, mind defense-ben, most van három hetünk, hogy ezeket kijavítsuk és még erősebbek legyünk. Minden játékosunk maximálisan küzdött a győzelemért az offense-ben kiemelkedőt nyújtott Mészáros Márton, a defense-ből pedig Nemes Ádámot emelném ki.

Forrás: http://mafsz.org – RSS