Erre kevesen számítottak: Az NB I-be való visszatérés helyett Lanzafame bejelentette visszavonulását – hivatalos

Befejezi az aktív játékot Davide Lanzafame, a Budapest Honvéd és a Ferencváros korábbi olasz támadója – jelent meg az éppen ma 35 .születésnapját ünneplő csatár búcsúlevele az olasz transzferguru, Gianluca di Marzio honlapján.

Alig pár hete felmerült annak a lehetősége, hogy a rutinos játékos visszatérhet Kispestre, miután a Gyirmót elleni meccsen feltűnt a lelátón a Bozsik Arénában. Főleg azok után lehetett alapja a felvetésnek, hogy a legutóbbi állomáshelyén, az olasz másodosztályú Vicenzánál szerződést bontott a téli átigazolási időszakban.

A Juventusban nevelkedő futballista búcsúlevelét az alábbiakban, változtatás nélkül közöljük.

Nagyon régen találkoztunk, alig voltam több, mint egy kisbaba, onnantól kezdve az életem része voltál. Megadtad a lehetőséget, hogy férfiként fejlődjek, sokfelé utazzak, és találkozzam olyan emberekkel, akiknek más a kultúrája és az útja. Más az életük, mint az enyém. Örültem neked, sokat izgultam miattad, de ugyanakkor el is estem és sírtam. Több voltál, mint sport. Tisztelettel tartozom neked, ma még inkább, mint a múltban, mert 35 évesen úgy érzem, készen állok arra, hogy búcsút intsek neked. Ez egy olyan utazás volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy ma ezt a döntést meghozzam, viszont a boldogság, hogy a részed lehettem nagyobb. Kötelességem, hogy megköszönjem a szüleimnek, a testvéremnek, a feleségemnek és a lányaimnak, akik folyamatosan támogattak ezen az úton, amely nem mindig lejtős, csodálatosak voltatok velem. Végül köszönöm olasz labdarúgás, hogy ennyire szerethetlek, örökre az életem szerves része maradtok.

Lanza7

Davide Lanzafame először 2013 januárjában a tavaszi szezonra kölcsönbe került a Honvédhoz, ahol Marco Rossi irányítása alatt 10 bajnokin 5 gólt szerzett. A kispestiek marasztalták volna, ám a kölcsönszerződése lejárt, ezért távozott és a Perugia csapatában folytatta pályafutását. A 2016/17-es szezonban ismét a Honvédhoz igazolt, ahol 2016 és 2018 között 57 mérkőzésen 29-szer volt eredményes.

A 2018/19-es kiírásban a Fradi szerződtette, ahol bajnokságot nyert és gólkirály lett Holender Filippel holtversenyben. 2019 nyarán harmadszor is a Honvédhoz került, ezúttal kölcsönbe, majd a kispestiek opciós jogukat érvényesítve 2020 nyárán végleg megvásárolták a Fraditól. Lanzafame kétszeres magyar bajnoknak, és egyszeres kupagyőztesnek mondhatja magát. Összesen 118 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, 61 gólt lőtt és 31 gólpasszt jegyzett.

2020 augusztusában az Adana Demirspor játékosa lett, majd Törökország után az olasz Serie B-ben szereplő Vicenzához került, ahol 16 fellépésen 3 gól és 2 assziszt fűződött a nevéhez.

Lanzafame: “Jöttem, láttam, győztem, kell ennél több?” – interjú