“Értelmileg sérült fiatalok által tanulhattak és tapasztalhattak újat…”

 
Ismét akcióban voltak egymással a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának és a ViniBike KSE-nek az ifjúsági párosai!
 
Pázmány Viktória, az MSOSZ elnökségi tagja elmondta:
“A fiatalok ezúttal a Nyíregyházi Egyetemre kaptak meghívást abból a célból, hogy az egyetem hallgatói körében ismertessék meg az SO-t, és élményalapú játékaikkal bemutassák az értelmi fogyatékos személyek világát. A résztvevők pedagógus, szociálpedagógus szakos hallgatók voltak, akik a program végén elsősorban annak az élménynek a különlegességét emelték ki, hogy értelmileg sérült fiatalok által tanulhattak és tapasztalhattak újat, ami nem csak leendő hivatásukban adott használható tudást, hanem általában alakította a fogyatékos emberekkel szembeni attitűdjüket. Köszönjük az aktív munkáját Schmied Hanna és Márton Dávid speciális atlétáknak, valamint partnereiknek, Homoki Barbarának és Szabó Klaudiának!