Újságírói pályafutásának kilenc esztendejében az utánpótlás-nevelés volt a szakterülete. Szegő Tibornak, az MTK kommunikációs igazgatójának így arról is hiteles a véleménye, hogy mit tehet(ne) a sajtó a fiatal sportolókért.
Szekeres István • Ő volt honlapunk keddi, Egy nap az utánpótlásért című konferenciájának az egyik moderátora, immár harmadszor. Hét és fél esztendeig szerkesztette a Sport Tv UP! utánpótlás-magazinját, majd másfél éven át dolgozott honlapunk munkatársaként. Szegő Tibor azt vallja, hogy az újságírónak még a legkisebb sportoló csemetét is úgy kell kezelnie, mint aki megtiszteli azzal, hogy válaszol a kérdéseire. Ez a szemlélet tükröződik az MTK honlapján, amelyet az egyesület kommunikációs igazgatójaként működtet.
Miután régi kollégák vagyunk, az interjúban is – természetesen – tegeződünk.
– Hogy tetszett a keddi szeánszunk?
– A mai világban különleges értéke van annak, ha egy konferencia száznál több érdeklődőt vonz, és még nagyobb eredmény, hogy – néhány korábban távozót leszámítva – mindenki végig is üli.
Moderátorként a konferencián, Tóth József MOB-osztályvezető előadása közben • Fotó: Szabó Miklós/Nemzeti Sport
– A délutáni programot vezetted, de már reggeltől a helyszínen voltál.
– Persze, mert érdekel a téma.
– És elégedett voltál?
– Magas színvonalú és sokszínű konferenciát hoztatok össze, ezúttal is. Nem is tudnék kiemelni egyetlen előadást sem, a többi hátrányára. Inkább csak néhány élményemet mondom el. Örömmel tapasztaltam, hogy Vincze Géza futballedző szókimondása semmit nem kopott az elmúlt évtizedekben. Érdekes információt tudtunk meg a válogatott hokistól, Bartalis Istvántól: tizenhat éves koruktól Svédországban a gyerekek kapják kézhez a családi pótlékot, kicsit még dolgoznak is, és maguk veszik meg a sportfelszerelésüket. Elég sokat tudok a tapasztalataimból a szülők és a sport kapcsolatáról, de Lénárt Ágota sportpszichológus néhány példája még engem is meglepett.
– Docens asszony javaslatot is tett: meg kellene alkotni a szülők etikai kódexét.
– Csakugyan jó lenne. De addig is lehetne tenni valamit. Amikor a még kiskorú sportolóval az egyesület megállapodást, szerződést köt, a gyermek jogi képviseletét a szülő látja el, ő is írja alá. Abban kellene rögzíteni bizonyos pontokat az elfogadható, még inkább: a nem elfogadható magatartásról. Megértem a szülőt is, hiszen a gyermeke sikerére vágyik, de korlátok közé kellene szorítania az indulatait a csemetéjével szemben is, bár azt nem tudjuk szabályozni, és a szakemberekkel szemben is. Nem nehéz belátnia, hogy az edző jobban ért az adott sportághoz, mint ő, és hogy pontosan tudja, mit miért csinál.
– Nyilván neked is feltűnt, hogy a sajtó szóba sem került.
– És miért került volna? Az Utanpotlassport.hu-t leszámítva ugyanis a fiatalok sportjának nincs sajtója. Ti gyártotok tévés magazinműsort és mellékletet a Nemzeti Sportban a saját honlapotok mellett. A lapokban és a végtelen számú portálon azonban nyoma sincs az utánpótlás-nevelésnek.
– Leszámítva, ha valahol valamilyen balhé van.
– Azt a bulvár persze azonnal felkapja. De éppen amiatt hiányzik a dolgok másik oldalának a bemutatása. A vihart kavaró, esetleg éppen a bulvár által feltuningolt esemény az összes történésnek az egy százalékát sem teszi ki. A kilencvenkilencről kellene több hírt adni. Gyerekek tízezrei edzenek naponta, keményen, kiváló szakemberek irányításával, olykor rossz körülmények között. De ami a lényeg: sikeresen. Többet kellene beszélni a sikerekről, hogy teljes legyen a kép.
– És legyen példa…
– Az is nagyon fontos. Gondoljunk csak arra, hogy amikor Szilágyi Áron – szemtelenül fiatalon – Londonban olimpiai bajnok lett kard egyéniben, a Vasas vívószakosztályába tódultak a gyerekek, ki kellett tenni a „Megtelt”-táblát. De magának a fiatalnak is erőt ad a nyilvánosság. Emlékszem, amikor csak az iskolarádióban bemondták nálunk, hogy nyert a suli csapata, és az egyik gólt én szereztem, egyszeriben más dimenzióba léptünk át.
Munka közben
– Hogy beszéljen az újságíró a gyereksportolóval?
– Ugyanolyan komolysággal, mint a felnőtt alannyal. Még a legkisebb sportoló csemetét is úgy kell kezelnie, mint aki megtiszteli őt azzal, hogy válaszol a kérdéseire. S még akkor is, ha látod, hogy inkább gyámolítani kéne, mert szorong a szokatlan élménytől. Viszont szakmai kötelességed, hogy valóban gyámolítsd, segítsd, hogy megtanulja mi az: sajtónak nyilatkozni.
– Nemrégiben volt interjúalanyunk olyan fiatal, aki elmondta: az újságíróval folytatott beszélgetése miatt jobban izgult, mint a döntő előtt, amelyet megnyert, és amivel felhívta magára a figyelmet.
– Tipikus történet. Mint ahogy az is természetes, hogy a riporter átsegíti a nehézségeken. Én ebben radikális elveket vallok. A gyermek alany tévedhet, izgalmában mondhat butaságot, azért meg kell engedni neki, hogy korrigáljon. Ha pedig nagyon bizonytalanul mondja, akkor meg is kell állítani a beszélgetést. Mi több, a kész produktumot a megjelenés előtt elküldeni neki, noha nincs bátorsága, hogy kérje. Olvassa el, nézze meg szülő, edző is, sőt, az a szerencsés, ha valamelyikük már magán a beszélgetésen is jelen van. Mindez az újságírónak ugyan többletmunkát, netán késedelmet okoz, de még mindig jobb, mintha utólag helyesbíteni kellene, s akkor persze rögtön a gyerek bűnbak.
– Hogyan bíráljuk a gyengébb teljesítményüket?
– Ugyanúgy, mint a felnőttekét, hozzá kell szokniuk. Viszont semmiképp nem durván. Inkább szeretettel, és azzal a bizalommal, bátorítással, hogy többre képes.
– A dicséret sem egyszerű eset. Nálunk, a szerkesztőségben házi szabály, hogy egyetlen fiatalt sem minősítünk tehetségnek. Nevezheti annak az egyesületi edző, a szövetségi kapitány, a szülő, a csapattárs, nekünk viszont sem jogunk, sem kellő ismeretünk nincs hozzá.
– Egyetértek. A tehetséget amúgy sem sikerült még pontosan definiálni, túlzás lenne dicsérő jelzőként használni, elismerésként osztogatni. Mint ahogy a felsőfokokat is csak módjával.
– Most pedig jöjjön a hóhér „akasztása”!… Az MTK kommunikációs igazgatójaként te működteted az egyesület honlapját. Hogy jelennek meg rajta a fiatalok?
– Egyenrangúan. A hatéves, kis poronty szereplése nekünk ugyanolyan hír, mint a felnőtt világklasszisé. Huszonhét sportág életéről számolunk be, és az információkban nem teszünk különbséget sem sportágak, sem korosztályok között. A családok mindennapi életében a gyerek nem másodlagos szereplő, sőt… Miért viselkedne másképpen az MTK nagy családja?
