És Vásárhely után?…

A 17 éves Márton Richárd remekül szerepelt a múlt heti országos ifjúsági úszóbajnokságon. Bár már a riói 4×200-as gyors váltó egyik lehetséges tagjaként emlegetik, egyelőre a hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságig néz előre.

reb „…Holló Balázzsal ő már gyakorlatilag készülhet a játékokra” – szólt egy mondat a múlt heti, ifjúsági országos bajnokság után közzétett úszószövetségi sajtóközleményből, amelyben az a bizonyos „ő” Márton Richárd. A Budafóka XXII. SE úszója jó időeredménnyel nyerte meg Hódmezővásárhelyen a 200 m gyorsúszást (1:50,13), s mivel ez jóval erősebb, mint az olimpiai B szint (1:51,75), elvben nevezhető a riói olimpiára. Ez azért lehetséges, mert az ország négy váltót indíthat a játékokon, így nyolc, legalább olimpiai B szinttel rendelkező váltóúszót is kijelölhetnek (a kvalifikációs időszak július 3-án zárul.)

marton_richard_szalmas_01

Márton Richárd elsősorban a hódmezővásárhelyi ifjúsági Eb-re készül  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

„Magamhoz képest jól sikerült a bajnokság, amelyik egyéni számban indultam, szinte mindenütt nyertem – jegyzi meg Márton. – Előtte a monacói felnőttversenyen szerepeltem. Az persze kicsit más élményt jelentett, hiszen elhúztak tőlem az ellenfelek, míg idehaza vagy tartottam a tempót, vagy én úsztam el a riválisok mellett. Sokat tanulhattam egyébként a felnőttek között, például, hogy a nagyok, akár Chad le Clos hogyan, mikor indul meg az adott távon. Hasznos tapasztalat volt.”

Bár a lehetőségről, hogy indulhat a 4×200-as m-es gyors váltóban, hallott, őt egyelőre nem keresték – ellentétben például Holló Balázzsal, aki már az olimpiai ruhapróbán is túl van –, eleve is óvatosan kezeli a lehetőséget.

„Fantasztikus lenne, ha a nagyok ellen szerepelhetnék, de még nem tudom, hogy indulhatok-e a váltóban. Ráadásul a Budapest Openen is lehet szintidőt úszni, de ott valószínűleg nem indulok, mert alig egy héttel az ifjúsági Európa-bajnokság előtt rendezik, s mi elsősorban utóbbira készülünk.”

Persze, kellemes eljátszani a riói szereplés gondolatával, pláne, hogy bár a Budafóka egyre szebb eredményeket ér el – elég éppen Márton tavalyi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon szerzett érmeire, vagy Mészáros Márk és a nyílt vízi úszó Székelyi Dániel eredményeire gondolni –, még kisebb műhelynek számít. „No igen, érdekes lenne, ha a pont a mi kis 25 méteres, hat pályás medencénkből jutna el valaki az olimpiára.”

Sokkal közelebbi és biztosabb cél a hazai rendezésű korosztályos kontinensviadal, amelyen Márton várhatóan 100, 200 és 400 m gyorson úszik, illetve a váltókban.

„Hódmezővásárhely megszokott, ismerős helyszín, sokszor versenyeztem már ott. Ritkán adódik lehetőség hazai világversenyen szerepelni, szerintem rám jó hatással lesz a magyar közönség. Óvatosan bánok az esélyekkel, mert nálam egy évvel idősebbek is a mezőnyben lesznek.”

A hátralévő időben a kedves, megszokott, Nagytétényi úti bázison készül. Aztán eldől, Hódmezővásárhelyig vagy Rióig vezet el az útja nyáron.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS