Eső mellé pontzuhatag: A Gladiators nyerte a keleti rangadót

A Gladiátorok nagyarányú győzelmet arattak, a Bad Bones tarolt az első negyedben, a Crushers is gázolt.Eljött a várva várt pillanat! Beindult a magyar amerikai foci szezon! Igaz az első héten még pihenhettek a HFL-csapatok, de már a Divízió I-es és II-es összecsapások is remek párharcokat ígértek. Az izgalmakkal teletűzdelt csaták ugyan elmaradtak, de ponteső mindenhol volt.

IMG_0188Borult, esős időjárás fogadta a két együttest és a szurkolókat Nagyhegyesen, a Községi Sportpályán, de ettől függetlenül teltház várta a csapatokat. Az első félidőben mindkét együttes igazi közönségszórakoztató játékkal rukkolt elő. A szokásos álmosság most nem volt jellemző Szűcs Botond együttesére, hiszen azonnal, az első támadássorozat után Szép Gábor 28 yardos elkapott touchdownjával megszerezték a vezetést a hazaiak. Ezután Szép elhibázta az extrát, ám mindössze ez volt az egyetlen pontatlan rúgása a találkozón. Ezt követően a Renegades azonnal pontot tudott szerezni Tóth Gábor révén, aki több szerelést is kikerült, megtalálta a lyukakat és 60 yardot tett meg az end zone-ig. Lakatos Bence is hamar letette a névjegyét azzal, hogy befutott a kétpontossal.  A vendégek öröme azonban nem tartott túl sokáig, mivel a cívisvárosiak válogatott játékosa, Roják Richárd egy 88 yardos futással szerezte vissza újra a vezetést. Roják ezután egy kétpontost is szerzett. Ezzel pedig nem ért véget az első negyed, mivel Harsányi Alex egy 30 yardos elkapással növelte a fórt. A második játékrészben Roják egy újabb hatpontost hozott össze, amelyre a borsodiak egy jól felépített offenzíva után, Lakatos Bence megiramodásainak köszönhetően tudtak válaszolni, de ezúttal a kétpontosuk sikertelen volt.
IMG_0219A második félidőben már az eső is egyre jobban nehezítette mindkét gárda dolgát. Ez a passzoknak már nem kedvezett, de még a futójáték is akadozott néhol. Ha pedig a támadók nem, akkor a védők parádéztak. Sós Tamás szemfülesen megszerezte a Renegades irányítójának átadását, jó blokkokat kapott és pontokra váltotta a megszerzett malacbőrt. A touchdown után az eső kezdett alább hagyni, de a játékkedv továbbra is töretlen volt. Az utolsó játékrészben végül Uri-Kovács István egy halottnak hitt támadást váltott hatpontosra, ehhez pedig 39 yardot tett meg az end zone-ig. Így végül a Gladiators magabiztos győzelmet szerzett az idénynyitón egy fontos rangadón.

A Gladiátorok legközelebb április 17-én a Budapest Cowbells 2-t fogadják Hajdúszoboszlón, míg a Renegades április 2-án a Budapest Titans-t látja vendégül Miskolcon.

Fotók: Bódi László

Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője: Nem indult álmosan a mérkőzés és végre működtek azok a passzjátékok, amiket már egy ideje tervezgettünk. A jó eredmény ellenére az eső nagyon megzavarta a támadósorunkat. Ettől lassult le a játékunk. A Renegades pedig sémát váltott a tavalyhoz képest, így kellett néhány play, amíg mi is váltani tudtunk. Nyilván büszke vagyok a csapatra, de még nagyon hosszú út áll előttünk, és sokat kell fejlődnünk, hogy a kitűzött célokat elérjük.”

Janocsko Kornél, a Miskolc Renegades alelnöke: Ami igazán meglátszott a játékunkon, az az összeszokottság hiánya. Bár sikerült az első drive-unkból TD-t csinálni, de az Tóth Gabinak volt az érdeme. De emellett még a futásoknál sem blokkoltunk jól, a passzjátékot pedig az időjárás nehezítette meg. Én úgy gondolom, hogy az első félidő volt a rosszabb, hiszen nem tudtuk felvenni a meccs ritmusát, és ami igazán fájt az nem a két szerzett, hanem a 6 bekapott TD. Defense-ben is vannak hiányposztok nálunk. Viszont a második félidőben már voltak olyan jelenetei a mérkőzésnek a mi részünkről, amire alapozhatunk a továbbiakban.

Gladiators-Miskolc Renegades 42-14 (21-8, 7-6, 7-0, 7-0)
Pontszerzők: Roják Richárd 2 TD, Harsányi Alex, Sós Tamás, Szép Gábor, Uri-Kovács István 1-1 TD, Roják Richárd 2 PT, Szép Gábor 4 XP, illetve Lakatos Bence, Tóth Gábor 1-1 TD, Lakatos Bence 2 PT.

A Divízió I. További eredményei:

Tata Mustangs-Szekszárd Bad Bones 6-35 (0-21, 0-7, 6-7, 0-0)
Pontszerzők: Mátrai Bence 1 TD, illetve Novakov Dávid, Greiling Mihály 2-2 TD, Gyarmati Máté 1 TD, Greiling Mihály 5 XP.

23919518_7ccff159b5405528bfbb06d85211c3f2_xl

Fotó: Hidvégi János Gábor

 

Szétzúzták a Cápákat!

A Szombathely Crushers-nek is jól indult a szezonja otthon, illően avatták fel új mezüket, hiszen simán verték a Győr Sharks másodikszámú csapatát, amely Vorholt Viktor, a csapat edzője szerint még nem állhatott ki teljes kerettel.
454062_szombathely_crushers_gyor_sharks_ii.A találkozó még egy kicsit álmosan kezdődött, ennek ellenére a hazaiak megszerezték a vezetést Németh Barnabás révén, akit Forrai Dániel szúrt ki egy pontos átadással. Orsós Attila az extrát értékesítette, és ezután egyszer sem remegett meg a lába. A második negyedben már éledeztek a hazaiak, amit 2 touchdownnal jeleztek. Forrai helyét Piskor Péter vette át irányító poszton, amely nagyban segítette a Crushers előre haladását. De nemcsak az előrehaladást, hanem a pontszerzést, hiszen Piskor egy QB-sneakkel jutott be a végzónába. Ezt követően pedig folytatódott a Piskor-parádé. Az irányító ugyanis ismét letette névjegyét. 21-0-s magabiztos előnnyel mehettek pihenőre a vendéglátók.
454128_szombathely_crushers_gyor_sharks_ii.A második félidőben folytatta a „zúzást” a Szombathely. Először Forrai futott újabb TD-t, majd Piskor csinált egy „mesterhármast”. A 35-0 pedig azt jelentette, hogy indul a futóóra, mivel érvénybe lépett a mercy rule. Azonban az utolsó negyedet sem úszta meg a Sharks 2 kapott pontok nélkül. Orsós Attila bizonyította, hogy nemcsak az extrákat tudja jól rúgni, de a field goalokat is, így további 3 ponttal járult hozzá az akkor már biztossá váló sikerhez. Viszont a parádés szereplésből a védelem sem maradhatott ki, Őri Balázs egy interception TD-t is összehozott, amellyel teljessé vált a hazai siker.

A Zúzók legközelebb április 23-án Vépen látják vendégül az újonc Boda Troopers-t, míg a Sharks 2 április 16-án a Budapest Eagles-t fogadja.

Fotók: Hende Csaba

Szombathely Crushers-Győr Sharks 2 45-0 (7-0, 14-0, 14-0, 10-0)
Pontszerzők: Piskor Péter 3 TD, Németh Barnabás, Forrai Dániel, Őri Balázs 1-1 TD, Orsós Attila 1 FG és 6 XP.

Őri Csaba, a Szombathely Crushers vezetőedzője:A védelemmel kezdeném az értékelést. Kiváló munkát végzett mindenki, sok sack és szerzett labda! A támadásban sok javítani valónk van még, gyakran átjáró ház volt az o-line, ezen kell a legtöbbet dolgoznunk a következő hetekben! Szeretnék köszönetet mondani Gildo Natornak, aki ősz óta segíti edzéseinket!

Vorholt Viktor, a Győr Sharks edzője: Sajnos még a tervezettnél is szűkebb kerettel érkeztünk. A 19 főből 12 U17 és U19 játékos volt, ötnek pedig ez volt az első meccse. A védők közül Viola Soma és Rozs László nyújtott kiemelkedőt. A támadóknál Mayer Márk az offense falban élete első meccsén ügyesen játszott, illetve Vörös Krisztián offense és d-falban is szép megmozdulásokkal vétette észre magát. A hibákból tanulni fogunk. A következő meccsre pedig a tervek szerint körülbelül 30 fővel tudunk készülni. Ami nagyon fontos, a srácoknak nem szegte kedvét a vereség!

Forrás: http://mafsz.org – RSS