Ki-ki mérkőzést játszik egymással vasárnap este a cseh és a török válogatott a labdarúgó Európa-bajnokságon.
Minden bizonnyal komoly izgalmakat tartogat az A csoport zárófordulójában sorra kerülő összecsapás, az eredményesebb csapat ugyanis negyeddöntőbe jut. Ez alkalommal voltaképpen tiszta lappal lép pályára mindkét együttes, mivel két kört követően teljesen egyforma mutatójuk – egy-egy győzelem és vereség, illetve 2-3-as gólkülönbség. Ez pedig azt jelenti, hogy ezúttal tényleg minden az egymás elleni összecsapáson, a pályán dől el.
Már csak azért is, mert döntetlen esetén azonnal tizenegyesrúgások következnek, és nem az úgynevezett UEFA-együttható, vagy a sportszerűség, esetleg sorsolás dönt.
A vonatkozó szabály értelmében azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény határozza meg a sorrendet, ha ez döntetlen, akkor az összesített gólkülönbség, majd a több lőtt gól számít, ha így sem lehet megállapítani a sorrendet, tizenegyesrúgások következnek, amennyiben a két érintett éppen egymással játszik, vagyis van lehetőség a pályán eldönteni a továbbjutást.
"Volt már Aranygól, Ezüstgól, mos ezzel a szabállyal kell együttélnünk" – mondta Karel Bürckner, a csehek szövetségi kapitánya. "Mi mindenesetre 90 perc alatt szeretnénk döntésre vinni a dolgot, elég erősek vagyunk a törökök legyőzéséhez."
"Ha úgy játszunk, mint a második félidőben a svájciak ellen, akkor mindenkit legyőzhetünk" – nyilatkozott Hamit Altintop, a törökök játékosa.
A statisztika a csehek mellett szól, akik az eddigi 14 törökök elleni találkozóból tízet megnyertek, s cak egyszer szenvedtek vereséget.
A csoport, 3. forduló:
Törökország-Csehország, vasárnap 20:45 ó
—————————————–
Genf, Stade de Geneve, vezeti: Peter Fröjdfeldt (svéd)
Törökország:
————
Volkan Demeril – Hamit Altintop, Servet Cetin, Emre Asik, Hakan Balta – Kazim Kazim, Mehmet Aurelio, Arda Turan – Mevlüt Erdinc, Nihat Kahveci, Tuncay Sanli
Csehország:
———–
Petr Cech – Zdenek Grygera, Tomas Ujfalusi, David Rozehnal, Marek Jankulovski – Libor Sionko, David Jarolim, Jan Polak, Jaroslav Plasil – Milan Baros, Jan Koller
A csoport állása:
1. Portugália 2 2 – – 5-1 6 pont – már továbbjutott
2. Csehország 2 1 – 1 2-3 3 és
Törökország 2 1 – 1 2-3 3
MTI