Hol vannak már azok az idők, amikor egy labdarúgó Európa-bajnokságon rajthoz álló válogatottak színtiszta "nemzeti" játékosokból álltak, akik hazájuk első osztályú bajnokságának legjobb klubcsapataiból kerültek ki?
Az, hogy egy-egy válogatottban többségben vannak az idegenlégiósok, már szinte közhely. Az viszont szembeötlő újdonság, hogy az ausztriai-svájci Eb-n szereplő 16 csapat zömében hemzsegnek a honosított vagy bevándorlóként játékjogot szerzett játékosok. A futball globalizációjának további jeleként egyre több válogatottnak van külföldi edzője.
Igazán homogén összetételűnek a 16 együttes közül csak a cseh, a horvát, az olasz, az orosz, a román és a spanyol nevezhető. Huszonhármas keretükben egyetlen "kakukktojás" (azaz honosított vagy nemzeti kisebbség soraiból kikerült játékos) sem található. A török válogatottban ott van a Marcos keresztnevét Mehmetre változtató brazil Aurélio, a lengyeleknél a brazilból idén áprilisban lengyel állampolgárrá vedlett középpályás Roger Guerreiro, a görög csapatban a hátvéd Hrisztosz Pacazoglu (jól csengő török családnevével).
A portugálok sorait köztudomásúlag számos Brazíliában született játékos erősíti, élükön Decóval (mellesleg a szövetségi kapitányuk, Felipe Scolari is brazil). Németország válogatottjában játszik a lengyel családi hátterű Piotr Trochowski és Miroslav Klose, a ghánai apával rendelkező David Odonkor, a spanyol-német házasságban született Mario Gomez, valamint a brazil-magyar nacionáléval büszkélkedő Kevin Kuranyi (akinek német kiejtése messziről árulkodik magyar felmenőiről).
A török és jugoszláv vendégmunkás családok második, harmadik nemzedékéből, valamint a 90-es évek balkáni háborúinak menekült családjaiból kikerült tehetségek erősítik az osztrák, a svájci és a svéd válogatottat. Ausztria egyik kapusát Ramazan Özcannak hívják, hozzá hasonlóan török származású a középpályás Ümit Korkmaz, míg társa, Ivica Vastic Horvátországból települt át Ausztriába. A svájci hálóőrök egyike, Eldin Jakupovic Boszniában született, a középpályán szerepel a török nevű Hakan Yakin és Gokhan Inler, valamint a (koszovói) albán Valon Behrami, míg a három csatár egyike a szintén török gyökerű Eren Derdiyok. A svéd válogatott legveszélyesebb csatára a bosnyák Zlatan Ibrahimovic, míg a védelmet erősíti Daniel Majstorovic (horvát felmenőkkel) és Rami Shaaban kapus. Az utóbbinak az apja egyiptomi, anyja pedig finn.
Külön fejezet a francia és a holland válogatott. Az előbbinek a csatársorában – az egy Frank Ribéry kivételével – kizárólag afrikai hátterű játékosokat találunk, a középpályán már egyetlen "Ribéry" sem akad. Mindez azt is jelenti, hogy a francia labdarúgás (bajnokság és válogatott) remek olvasztótégely az egykori gyarmatokról érkezett tehetségek számára. A hollandok együttesében is szép számmal akadnak színes bőrű játékosok, ám ők (illetve családjuk) nem Afrikából, hanem a dél-amerikai Suriname-ból érkeztek, hogy a narancsmezes válogatottat erősítsék.
Végül itt vannak az edzők. A már említett brazil Scolari mellett (ő 2002 óta irányítja a portugál válogatottat) az orosz együttesnél a holland Guus Hiddink a főnök, míg a lengyel csapatot a szintén holland Leo Beenhakker menedzseli. A címvédő görög válogatott kispadján a veterán német Otto Rehhagel ül. Négy évvel ezelőtt, a Portugáliában rendezett Eb szenzációsnak minősülő megnyerése után a görög sajtó (Héraklész-parafrázisként) átkeresztelte őt Réhaklészre, így emelve kalapot a nemzeti tizeneggyel elért hőstette előtt. Ám a selejtezőkön mutatott játék alapján idén alighanem nehezebb dolga lesz.
Angliában is hagyománnyá kezd válni a külföldi szövetségi kapitány: a svéd Erikssont két évvel ezelőtt felváltó, ám csúfosan megbukott McClaren utódaként nemrég az olasz Capello foglalta el a kapitányi posztot. Talán vele sikerül a kijutás a 2010. évi vb-re – az idei Eb-ről ugyanis lemaradt a futball őshazájának válogatottja.
A nemzetközi trendet újabban a magyar válogatott is követi: Erwin Koeman személyében május 1. óta holland szakember irányítja a piros-fehér-zöld gárdát. Ha csak ezen múlna a siker, akkor már a német Lothar Matthäus is valóra válthatta volna a magyar szurkolók 22 éve tartó álmát: végre ismét kijutni egy vb-re vagy Eb-re. Ám gyanítható, hogy egy fecske (külhoni edző) nem csinál nyarat. A hazai labdarúgásnak ennél radikálisabb gyógymódra lenne szüksége az előrelépéshez.
MTI
