EURO-2008: kemény kritikák a svéd válogatottnak – lapvisszhang

Nem kíméli csapatát a svéd sajtó a labdarúgó Eb-n az oroszoktól elszenvedett 2-0-ás vereség és kiesés miatt, s Lars Lagerba:ck szövetségi kapitány távozását sürgetik.

A lapok gyakorlatilag ugyancsak teljes egyetértésben minősítik szégyenteljesnek a válogatott szerda esti teljesítményét, minek következtében nem jutott tovább csoportjából az együttes, holott a legjobb nyolc közé kerüléshez a döntetlen is elegendő lett volna az oroszokkal szemben. Abban sincs különbség az értékelések között, hogy az oroszok egyértelműen fölülmúlták Ibrahimovicékat.
   
"Nincs mit vitatkozni rajta: Oroszország egyszerűen jobb volt összjátékban, gondolkodásban, játékritmusban egyaránt" –  írta a Göteborgs Posten.
   
Keményebben fogalmazott az Aftonbladet, amely "öreg, gyáva és esetlen" jelzőkkel illette a nemzeti együttest. Az újság által meghirdetett internetes szavazás végeredménye szerint a klikkelők csaknem 80 százaléka azonnal elbocsátaná állásából a szövetségi kapitányt, akinek amúgy 2010-ig szól a szerződése.
   
Az Expressen írásának címében rögzíti álláspontját, amely szerint "rosszabb már nem lehet", és szintén szorgalmazza Lagerba:ck menesztését, akivel a svéd labdarúgásnak "már nincs jövője". "Láttunk pontos, technikás, gyors, jókedvű labdarúgást, de nem a svédektől, hanem az oroszoktól" – tette hozzá a szerző, aki leszögezte: generációváltásra van szükség a válogatottnál, amely – jegyezte meg – az Eb legidősebb csapata volt.
   
Az Aftonbladet elemzésében azt is megemlítette, hogy hiányzott a kölcsönös megértés a csapat egynémely csillaga között. Tanúságképpen egy felvételt is közölt, amelyen az oroszok elleni meccs közben éppen vitatkozik egymással Ka:llström és a csapatkapitány Ljungberg, aki a csapat felével nem volt beszélőviszonyban…

MTI