EURO-2008: kijelölték a 12 bírót, Kassai átment a teszten

euro2008.jpg

Kijelölték a júniusi labdarúgó Európa-bajnokságon dirigáló 12 játékvezetőt a csütörtökön véget ért négynapos bírói összetartás után.

A sípmestereknek szigorú kritériumoknak is meg kellett felelniük a svájci Regensdorfban tartott edzőtáborban, hogy tagjai maradjanak az Eb-keretnek. Ilyen feltétel volt például a 40 méter 6,2 másodpercen belüli teljesítése, illetve a 20-szor 150 métert mindannyiszor 30 másodpercen belül kellett lefutni. A teszteken valamennyi bíró átment, így Kassai Viktor is, aki negyedik játékvezetőként fog közreműködni a kontinenstornán.
   
A bírók egyúttal egy hat pontból álló instrukciós csomagot is átvettek, hogy mire kell különösen ügyelniük az Eb alatt. Ez alapján a könyöklést, a szándékos lerántást piros lappal kell büntetniük. Emellett nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a fogásokra, a lökésekre a büntetőterületen belül, különösképpen szabadrúgásoknál és szögleteknél, s a szabálytalankodókat sárga lappal kell figyelmeztetniük. Ugyanez érvényes azokra, akik túl vehemensen reklamálnak egy-egy ítéletnél, továbbá akik tömegjelenet esetén odarohannak és csatlakoznak a vitatkozáshoz.
   
Az UEFA szerint a bírók elfogadhatják a játékosok spontán reakcióit, de akik szóban vagy tettleg megsértik őket, azokat büntetni kell, ezzel szeretnék elérni, hogy megkapják a kellő tiszteletet a bírók.
   
Az UEFA egyúttal jelezte – akárcsak a Bajnokok Ligájában -, videófelvételek alapján is eltilthatnak valakit, ha esetleg a játékvezető nem vett észre egy kirívó szabálytalanságot, továbbá a szövetségi kapitányok sem kritizálhatják nyíltan a bírókat, mert az is büntetést von majd maga után.
   
A játékvezetők juttatása is jelentősen, 60 százalékkal emelkedett a négy évvel ezelőtti díjazáshoz képest, idén meccsenként 10 ezer eurót kap a bíró, míg asszisztensei ennek felét tehetik zsebre.

    A június Európa-bajnokságra utazó játékvezetők:
Herbert Fandel (német) – asszisztensei: Carsten Kadach, Volker Wezel
Konrad Plautz (osztrák) – asszisztensei: Egon Bereuter, Markus Mayr
Frank De Bleeckere (belga) – asszisztensei: Peter Hermans, Alex Verstraeten
Howard Webb (angol) – asszisztensei: Darren Cann, Mike Mullarkey
Kirosz Vasszarasz (görög) – asszisztensei: Dimitrisz Bozacidisz, Dimitrisz Szaraidarisz
Roberto Rosetti (olasz) – asszisztensei: Alessandro Griselli, Paolo Calcagno
Pieter Vink (holland) – asszisztensei: Adriaan Inia, Hans Ten Hoove
Tom Henning Övrebo (norvég) – asszisztensei: Geir Ige Holen, Jan Petter Randen
Lubos Michel (szlovák) – asszisztensei: Roman Slyko, Martin Balko
Manuel Enrique Mejuto Gonzalez (spanyol) – asszisztensei: Juan Carlos Yuste Jimenez, Jesús Calvo Guadamuro
Peter Fröjdfeldt (svéd) – asszisztensei: Stefan Wittberg, Henrik Andrén
Massimo Busacca (svájci) – asszisztensei: Matthias Arnet, Stéphane Cuhat

    A 4. játékvezetők:
Ivan Bebek (horvát), Stéphane Lannoy (francia), KASSAI VIKTOR, Kristinn Jakobsson (izlandi), Grzegorz Gilewski (lengyel), Olegario Manuel Bartolo Benquerenca (portugál), Craig Thomson (skót), Damir Skomina (szlovén)

MTI