EURO-2016 – Bemutatkoznak a világbajnok németek

A világbajnok német labdarúgó-válogatott vasárnap az ukránok ellen mutatkozik be a franciaországi Európa-bajnokságon.
nemet_valogatott

Joachim Löw, a 132. mérkőzésére készülő szövetségi kapitány együttesének gerincét továbbra is a két évvel ezelőtt Brazíliában győztes gárda adja. Ezt jól mutatja, hogy a Nationalelf utolsó felkészülési mérkőzésén, Gelsenkirchenben a magyarok ellen (2-0) a kezdő tizenegyben kilenc világbajnok kapott helyet.
Az 56 éves szakember egyetlen gondja, hogy a védelem vezére, Mats Hummels sérüléssel küszködik, s egyelőre még külön edz társaitól, míg a helyére korábban jó eséllyel pályázó Antonio Rüdiger kedden térdszalagszakadást szenvedett a válogatott edzésén, ezért vészmegoldásként Jonathan Tah került a keretbe.
Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, eddigi öt találkozójukból kettőt nyert a Nationalelf, három pedig döntetlennel végződött.
A 2012-ben társrendező ukránok először jutottak ki selejtezőből egy Eb-re, és játékuk főként az otthon szereplőkre épül: a 23-as keretben csak öt légiós található, a bajnok Dinamo Kijev csapatát öt, a bajnoki ezüstérmes, Európa Liga-elődöntős Sahtar Donyecket hét labdarúgó képviseli. A csapat egyáltalán nem tekinti lefutottnak a németek elleni meccset, amint az aranylabdás Andrij Sevcsenko is hangsúlyozta, aki jelenleg másodedzőként segíti az együttest: „A németek a világbajnokok és jó csapatot alkotnak. De akkor is van esélyünk.”
A csoport másik mérkőzésén története első Európa-bajnoki összecsapására készül az északír válogatott, amely többek között a magyarokat megelőzve jutott ki a kontinensviadalra. Ellenfelük a lengyel válogatott lesz, amely elsősorban Robert Lewandowski góljaiban bízik. A Bayern München sztárjátékosa 13 góllal zárta a selejtezősorozatot.
Érdekesség, hogy az örökmérleget tekintve az északírek felé billen a mérleg, hiszen a két csapat történetének kilenc összecsapásán négy északír siker mellett három lengyel győzelem és két döntetlen született.
Legutóbb 2009-ben világbajnoki selejtezőn találkozott egymással a két csapat, Chorzów városában 1-1-es döntetlen született, míg Belfastban 3-2-es hazai sikert ünnepelhettek a nézők.
A C csoport 1. fordulójának programja:
vasárnap:
———
1. forduló:
Lengyelország – Észak-Írország, Nizza 18.00
Németország-Ukrajna, Lille 21.00