EURO-2016 – Országszerte tízezrek szurkolnak együtt a magyar válogatottnak

Országszerte tízezrek szurkolnak a franciaországi Európa-bajnokságon (Eb) vasárnap este Belgium ellen játszó magyar labdarúgó-válogatottnak. A meccset több helyen óriáskivetítőkön nézhetik: a szurkolók közül sokan magyar zászlókkal érkeztek vagy magyar mezt viselnek, illetve nemzetiszínű festés díszíti az arcukat.
magyar_szurk3

A főváros több pontján sok ezren szurkolnak együtt – jelentették az MTI tudósítói a helyszínekről. Az este 9 órakor kezdődő magyar-belga mérkőzés kezdete előtt teljesen megtelt a Nyugati téren a Nyugati pályaudvar mellett kialakított „szurkolói zóna”. Az emberek nemzeti színűre festett arccal, magyar zászlókat lobogtatva várják a mérkőzés kezdetét. A focidrukkerek már fél 9-kor skandálták a „Ria, ria, Hungária!” rigmust. A szurkolók láthatóan bizakodóan tekintenek a mérkőzés elé – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
A Nagykörúton ugyancsak nemzeti színűre festett arccal és zászlókat lobogtatva haladnak az emberek, sokszor a közlekedési szabályokat is figyelmen kívül hagyva. A körút menti kocsmák, büfék, szórakozóhelyek szintén kivetítőkkel, nagyképernyős televíziókkal csalogatják a szurkolókat. Ennek megfelelően tele vannak a körút mentén a szórakozóhelyek.
Az V. kerületi Erzsébet teret teljesen megtöltötték a magyar labdarúgó-válogatott Belgium elleni Eb nyolcaddöntős mérkőzésére várakozók vasárnap este, az érdeklődők óriáskivetítőkön követhetik a meccset. Rengeteg szurkoló érkezett nemzetiszínű zászlókkal vagy magyar mezben, sokan az arcukat és a karjukat is piros-fehér-zöldre festették.
A környéken hatalmas a tömeg, a vendéglátóhelyek zsúfolásig megteltek, számosan állni kényszerülnek vagy a fűben ülnek. Az autók dudálnak, a drukkerek skandálnak, a magyar csapatot éltetik és biztatják. Petárdák is durrantak.
A közutakon vasárnap rengeteg autón lehetett látni a magyar zászlót, illetve piros-fehér-zöld díszítést. Az Operaház előtti szfinx arcát is nemzetiszínű festés díszíti. A fővárosban több busz járatkijelzőjére is kiírták: „Hajrá Magyarország!”.
Az M1 aktuális csatorna tudósítói az ország több pontjáról bejelentkeztek: Győrben a Rába partján, Debrecenben az „Eb parkban” is ezrek szurkolnak együtt magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld színű ruhákban. Budapesten, a Szabadság téren már a hat órakor kezdődött német-szlovák meccs közben is többször felhangzott a „Hajrá magyarok!”.
Korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a vasárnap esti magyar-belga meccsét követően várható szurkolói vonulás miatt lezárások lehetnek Budapest belvárosában. A pénteken a rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint vasárnap 23 órától hétfő hajnali 4 óráig az V., VI. és VII. kerületben lehetnek korlátozások.
A Budapesti Közlekedési Központ is felhívta a figyelmet arra, hogy a több troli, busz, villamospótló és éjszakai buszjárat közlekedése változhat a fővárosban a mérkőzés előtt és után.
A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott öt pontjával veretlenül nyerte meg az F csoportot. A nyolcaddöntős mérkőzését vasárnap 21 órától Toulouse-ban játssza Belgiummal, amely néhány hónapja még vezette a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáját.