EURO-2016 – Párizs szerint Moszkva nem működött együtt a huligánok visszatartásában

Sajnálatosnak nevezte az orosz hatóságok együttműködésének hiányát hétfőn Patrick Kanner francia sportminiszter, aki szerint Oroszországnak soha nem lett volna szabad Franciaországba engednie a szombati, angolok elleni labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt Marseille-ben randalírozó és verekedő huligánokat.
patrick_kanner

„Százötven-kétszáz orosz huligánról van szó, akiket ártalmatlanná kell tenni” – mondta a tárcavezető. Szerinte mindenekelőtt az orosz hatóságoknak és a labdarúgó-szövetségnek kell most reagálnia.
„A kérdés most a megelőzés. Soha nem lett volna egyeseknek vízumot kapniuk” – fogalmazott a francia miniszter.
Megerősítette, hogy az orosz válogatott következő mérkőzésére, amelyet Szlovákia ellen játszik szerda délután 3 órakor Lille-ben, megerősítik a rendőri készültséget. A találkozót eredetileg nem sorolták a futballhuliganizmus miatt rizikós mérkőzések közé, de most rákerült a listára. Franciaország számít azokra az orosz rendőrökre is, akik azért vannak a mérkőzések helyszínein, hogy segítség francia kollegáiknak kiszűrni a tömegből a veszélyesnek tartott ultrákat. Ezekkel a rendőrökkel Patrick Kanner szerint nagyon kielégítő az együttműködés.
A miniszter elismerte, hogy hiba történt az ellenőrzésben, amikor is az orosz szurkolók pirotechnikai eszközöket vittek be a stadionba.
„Voltak hibák, egyeztetni kell az Európai Labdarúgó Szövetséggel (UEFA) és a stadionokkal, valamint a biztonsági társaságokkal, amelyek alkalmazottjai a stadionba belépéskor átvizsgálják a nézőket” – hangsúlyozta a miniszter.
A sportminiszter kiemelte, hogy Franciaország „nem fogja hagyni szétverni az Eb-t”. „Eddig kilenc mérkőzés ment le, és egyen voltak nagyobb incidensek” – mondta.
Manuel Valls francia miniszterelnök ezzel egyidőben ígértet tett arra, hogy Franciaország minden szükséges döntést meghoz az UEFA-val együtt a huligánok megfékezésére.
„Az UEFA emlékeztetett arra, hogy a csapatok kizárásáig is mehetnek a döntések. Természetesen a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak is megvan a maga feladata az olyan egyének megállítására, akik teljesen elfogadhatatlan erőszakot kezdeményeznek” – mondta a kormányfő a normandiai Caenban.
„Természetesen lesznek kiutasítások is, már voltak is, ezen a téren is teljesen határozottnak kell lenni” – tette hozzá Manuel Valls, aki üdvözölte a marseille-i rendőri erők és az önkormányzat munkáját.
Bernard Cazeneuve belügyminiszter azt mondta, hogy a francia rendőrség nem becsülte alá a biztosítást.
„Több mint ezer rendőr volt az utcákon, akik közbeléptek, hogy megállítsák a közrend megzavarását, és ez egy órán belül megtörtént” – hangsúlyozta a tárcavezető a dél-franciaországi Bordeaux-ban. Igazságtalannak nevezte a francia erőkkel szembeni vádakat, s köszönetet mondott „azoknak, akik éjjel-nappal a franciák biztonságát szolgálják időnként nehéz körülmények között”.
Tíz szurkolónak kellett hétfőn bíróság elé állnia azok közül, akik a szombati angol-orosz labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt randalíroztak és verekedtek Marseille-ben, de a rendőröknek egyet sem sikerült előállítaniuk a 150 „szélsőségesen edzett és erőszakos” orosz huligán közül, akik részt vettek a „városi gerillaharcban” – közölte hétfőn a marseille-i ügyészség.
Az angol szurkolókat egy és három hónap közötti szabadságvesztésre ítélték, és két évre kiutasították Franciaországból, amiért üvegekkel dobálták a rendőröket. Egy 29 éves francia állampolgárt pedig azért ítéltek el egy év börtönbüntetésre, mert csütörtök este három nem azonosított embert megütött és megrugdosott a térfigyelő kamerák felvételei szerint, valamint ellopott egy zászlót és mezt egy angol szurkolótól.
A péntek és szombat esti incidensekben 35-en sérültek meg a marseille-i városközpontban, szinte mindannyian brit szurkolók. Négyük állapota súlyos, egy angolnak az állapota pedig – akit egy vasrúddal vertek fejbe – kritikus, de már stabilizálódott.