Eurochallenge Kupa – Észtországi vereséggel kezdte a negyeddöntőt a Szolnok

image

A Szolnoki Olaj KK kiélezett csatában négy ponttal kikapott az észt Tartu Rock vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa két sikerig tartó negyeddöntőjének keddi nyitányán.

    Eredmény:
    Eurochallenge Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés (az európai szövetség honlapja szerint):
Tartu Rock (észt)-Szolnoki Olaj 87-83 (22-23, 25-12, 19-19, 21-29)
————————————————————————
a magyar csapat legjobb dobói: Lóránt 23, Vojvoda 22, Holiday 18

    A friss magyar kupagyőztes hétfőn a csapatkapitány Báder Márton nélkül utazott el Észtországba, a center ugyanis pénteken vállsérülést szenvedett, és a klub tájékoztatása szerint a jobb karját fel sem tudja emelni.
    Ennek ellenére kiegyenlített játékot hozott az első negyed, amely után egy ponttal vezetett a magyar csapat. A második szakaszban aztán kicsit pontatlanabbá vált a Szolnok, a sok hibát pedig kihasználta a hazai együttes, amely nem csupán fordított, de jelentős, 12 pontos vezetéshez jutott a félidőre.
    A folytatásban mindent megpróbáltak Lóránték, de nem tudtak közelebb kerülni riválisukhoz, így az utolsó tíz percnek komoly hátrányban vágtak neki (54-66). A záró szakaszt jól kezdték a szolnokiak, hat pontra megközelítették az észteket. Volt esélyük arra is, hogy még közelebb zárkózzanak, ám egészen a hajráig mindez nem sikerült. A finisben aztán már egypontnyira is feljött a magyar együttes, de a bravúr végül nem sikerült a 22-szeres észt bajnok ellen.
    Az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntő második mérkőzését csütörtökön 18 órakor rendezik Szolnokon. A harmadik meccsre, ha szükséges, egy hét múlva kerül sor Észtországban. A negyeddöntő győztese bejut az április 25-27-ei négyes döntőbe.
    A Szolnok sorozatban negyedszer szerepel az Eurochallenge Kupában. Legnagyobb sikereként a csapat két éve a Final Fourba jutott, és a debreceni végjátékban végül a negyedik helyet szerezte meg.

Megosztás:
Share: