EURÓPA-BAJNOK NŐI VÁLOGATOTTUNK!

noi valogatott MTI Koszticsak Szilard4

Két góllal legyőzte női válogatottunk Hollandiát a fináléban, így megnyerte a belgrádi Európa-bajnokságot, és ott lesz Rióban az olimpián.

noi valogatott MTI Koszticsak Szilard4

Fotó: MTI

Nem is olyan régen találkozott egymással a két csapat, hiszen az Eb első csoportmeccsét a magyar és a holland együttes vívta. Itt négy góllal kikaptunk, de azóta sok víz lefolyt a Száván.

Jól kezdtük a mérkőzést, a védekezés feszesen működött, Gangl pedig bemutatott pár védést. Az emberelőnyöket eddig is parádésan értékesítette mindkét együttes, ez most sem volt másként. Gyakorlatilag a fórokból éltek az együttesek. Háromszor is vezettünk, de mindháromszor ki tudtak egyenlíteni a hollandok. Az utolsó gól nagyon rosszkor jött, hiszen pár másodperccel a nyolc perc vége előtt, 3-3. A második nyolc percben hamar megszereztük a vezetést, Bujkára fújtak egy ötöst, amit ő értékesített, 4-3. A tulipánsok azonban nem hagyták ennyiben, és kisvártatva Gangl kapujában pihent Smit labdája. A folytatásban kimaradt fórok itt és ott. Majd Genee gondolt egyet és középről suhintott egyet, így 4-5-ről várhattuk a nagyszünetet.

A fordulás után rögtön az első támadásból Bujka egyenlített, majd Takács használt ki egy előnyt, így már vezettünk is, 6-5-re. A hollandok kapaszkodtak megint, hiszen Van Der Sloot egalizált. Az utolsó percben előbb ismét mi szereztünk vezetést, majd jött a válasz, így 7-7-ről várhattuk a zárónegyedet. Az utolsó nyolc percben Tóth Ildikó kétszer is villant, méghozzá akcióból, a védekezés továbbra is fantasztikus volt, így 9-7-re győzött a női válogatottunk. Az Európa-bajnoki cím mellett megváltották a riói repülőjegyet is.

Hollandia–Magyarország 7–9 (3–3, 2–1, 2–3, 0–2)
Vezette: Naumov (orosz), Putnikovics (szerb)

Hollandia: Aarts – Smit2, van der Sloot 1, Stomphorst, Sevenich, Megens 1, Klaassen. Csere: D. Genee 3, A. Genee, Nijhuis, van Toorn, van der Molen. Szövetségi kapitány: Arno Havenga

Magyarország: Gangl – Antal 1, Kisteleki H. 2, Szücs G., Keszthelyi, Bujka 2, Garda. Csere: Takács O. 1, Czigány, Illés 1, Tóth I. 2, Csabai. Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Gól/emberelőny: 4/11, ill. 3/7
Gól/ötméteres: 0/1, ill. 1/1

Az Európa-bajnokság végeredmény.:

Európa-bajnok: Magyarország, 2. Hollandia, 3. Olaszország, 4. Spanyolország, 5. Görögország, 6. Oroszország, 7. Franciaország, 8. Németország, 9. Szerbia, 10. Portugália, 11. Horvátország, 12. Törökország

A győztes csapat tagjai:

Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Gangl Edina, Garda Krisztina, Illés Anna, Kasó Orsolya, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó

Szövetségi kapitány: Bíró Attila, edző: Tóth László; kapusedző: Áts Bertalan; masszőr: Horváth Ákos; orvos: dr. Pavlik Attila; pszichológus: dr. Csernus Imre; erőnléti edző: Ágó Renáta; videolemező: Buza Balázs

Élő szövegesünk a meccsről:

Vége a mérkőzésnek!

– Tóth Ildikó belövi, 9-7

– kapufára lővik a hollandok

– holland előny, időt kér a kapitányuk

– mellémegy a holland előny

– mellémegy a holland ejtés

– elakad a blokkban a labda

– Tóthnak tesszük be, 8-7 ide

– páros kiállítás

A harmadik negyed végén 7-7

– Genee válaszol, 7-7

– Genee szórják ki, Kisteleki Hanna bevágja 7-6

– Bíró Attila időt kér

– Gangl véd egy óriásit

– nincs bent a fórjuk

– előnybe kerülnek a hollandok, időt kérnek

– fórt védünk ki

– Gardát szórják ki, Van Der Sloot belövi, 6-6

– Takács Orsi, egy fórt használ ki, 6-5 ide

– Bujka azonnal kiegyenlít a harmadik negyed elején 5-5

Nagyszünet, 5-4-re vezetnek a hollandok

– Czigány lövését védi Laura Aartz

– Bíró Attila időt kér, előnyben támadhatunk

– Genee középről, Gangl beleér, de bemegy, 4-5

– Gangl véd egy ötöst

– Smit egyenlít, 4-4

– mindkét oldalon egy-egy kimaradt előny

– ötöst fújnak, Bujka értékesíti, 4-3

– jól blokkolunk, Antal mutatott be egyet

Vége az első negyednek, 3-3

– kiállítást kapnak a hollandok, belövik, 3-3

– időt kér a holland mester

– fórt kapunk, időt kért Bíró Attila. Jól játszuk meg Illést, 3-2

– jól védekezünk, kétszer is próbálkoznak a hollandok eredménytelenül

– fórt kapnak a hollandok, Genee ezt is fefejezi, 2-2

– Kisteleki Hanna lő egy bombagólt 2-1

– Gardát szórják ki, egyenlítenek, 1-1 Megens révén

– fórba kerülünk, Antal belövi, 1-0

– a másik oldalon egy lövéd, kapufára megy

– előnyt harcolunk ki, a kapufára ejt Bujka

– a hollandok áozták el a labdát, nincs lövés

– a csapatkiálltások is elhangoztak

– a himnuszoknak is vége

– a csapatok bemutatása zajlik

– a bronzérem az olaszoké, miután egy góllal legyőzték a spanyolokat

– legutoljára a csoportban játszottunk a hollandokkal, akkor kikaptunk, 14-10-re

– a lányok 2001 után állhatnak fel a dobogó tetejére

– a mérkőzés 20.15-kor keződik

Mai eredmények:

Málta-Törökország 14-13 (3-3, 2-0, 3-5, 2-2, ötméteresekkel: 4-3) (15. helyért) – férfiak
Szlovákia-Grúzia  10-9 (2-2, 1-2, 4-4, 3-1) (13. helyért) – férfiak
Horvátország-Törökország (11. helyért) – nők
Portugália-Szerbia (9. helyért) 6-9 (1-3, 3-3, 0-2, 2-1) (9. helyért) – nők
Németország-Franciaország 9-13 (4-2, 2-6, 3-3, 0-2) (7. helyért) – nők
Oroszország-Görögország 12-13 (3-2, 4-3, 2-2, 0-2, ötméteresekkel: 3-4) (5. helyért) – nők
Spanyolország–Olaszország 9-10 (3-2, 2-2, 2-4, 2-2) – nők – (bronzmérkőzés)
20.15: MAGYARORSZÁG–Hollandia (Tv: M4 Sport) – nők (döntő)

ÉLŐ stream-en itt lehet nézni az Eb összes találkozóját…

Minden, amit az Eb-ről tudni kell…

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS