Európa felkészülten várja a zikavírusos eseteket

Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű zikalázjárvány legyen – mondta Dánielis Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályvezetője. A spanyol hatóságok havi 10-20 zikavírusos esetre számítanak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a zikavírus miatt globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. A szervezet becslései szerint az idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen.

Kedden bejelentették, hogy egy hét alatt 14 százalékkal nőtt az újszülötteknél gyanított vagy diagnosztizált mikrokefáliás (kóros kisfejűséget jelentő) esetek száma Brazíliában. Már a múlt héten bejelentették, hogy Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra. Az ottani egészségügyi minisztérium adatai szerint a dél-amerikai országban eddig már 4783 ilyen esetet regisztráltak, amely a zikavírust – akárcsak a sárgaláz, a dengue láz és a chikungunya láz kórokozóját – terjesztő egyiptomi csípőszúnyognak (Aedes aegypti) tulajdonítható. Azóta 76 halálesetet jegyeztek az egészségügyi hatóságok, ebbe beletartoznak az életüket vesztő kóros újszülöttek és a spontán vetéléssel elpusztult magzatok, akik fertőzött anyjukon keresztül betegedtek meg.

Kedden a texasi egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy az egyesült államokbeli Dallasban az első olyan zikavírus-fertőzést diagnosztizálták, amely vélhetően szexuális úton, nem pedig szúnyogcsípéssel történt.

Európa felkészülten várja a zikavírusos eseteket

Az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán viszont kiemelte: a vírus terjesztéséért felelős szúnyog Európában nem jellemző, Magyarországon egyáltalán nem fordul elő. Az emberről-emberre terjedés veszélye kapcsán pedig elmondta: az már a mostani dél-amerikai elterjedés előtt, évek óta ismert volt, hogy szexuális úton is átadható a vírus. Már korábban is előfordult, hogy valaki zikavírussal fertőzött területen, például Afrikában járt és Európába visszatérve megfertőzte házastársát. Ez viszont a járvány kialakulásához, fenntartásához kevés volt, ahhoz a vírus terjesztéséért felelős szúnyog kellene – fejtette ki a szakember.

Spanyolország havi 10-20 zikavírusos esetre számít a Dél-Amerikából érkezők révén – közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi minisztérium vészhelyzeti koordinációs központjának vezetője kedden Madridban.

A szakember megerősítette, hogy a dél-európai országban eddig négy megbetegedésről tudnak, a legutóbbit épp kedden igazolták. Mindannyian Dél-Amerikában fertőződtek meg a tigrisszúnyog által terjesztett vírussal.
Véleménye szerint nyáron, amikor Spanyolországból is többen utaznak majd szabadságuk idején a térségbe, és onnan is sok beutazó turistára lehet számítani, várhatóan megnő a regisztrált esetek száma.

Fernando Simón hangsúlyozta: annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, annak minimális a kockázata, hogy valaki Spanyolországban fertőződjön meg a vírussal.

Beszélt arról is, hogy a tigrisszúnyog Spanyolország 50 tartományából 14-ben van jelen a nyári időszakban, például Katalóniában, Andalúziában, és a Baleári-szigeteken is. Épp ezért a szakemberek már több mint egy éve elkezdtek foglalkozni a szúnyog által terjesztett betegségek, a chikungunya, a dengue és a zika elleni védekezés lehetőségeivel.

Az egészségügyi szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a zikavírus a várandós nők számára kockázatos, mivel a gyanú szerint mikrokefáliát, kóros kisfejűséget okoz a magzatoknál. Más esetekben nem vezet súlyos megbetegedéshez – mondta Fernando Simón.

Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS