Európa Liga: a Lech Poznan lesz a Vidi ellenfele

Az Európa Liga rájátszásában a magyar játékosokat is foglalkoztató poznaniak várnak a Videoton FC-re.

A Videoton FC a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában nem tudta kiharcolni a továbbjutást a fehérorosz BATE Boriszov ellen, így az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába került át. A play off kör nyoni sorsolása előtt a Vidit nem emelték ki, ezért az már a párosítás előtt biztos volt, hogy erős ellenfél vár a magyar bajnokra: az orosz Rubin Kazany, az osztrák Red Bull Salzburg, a török Fenerbahce, a francia Girondins Bordeaux, a lengyel Lech Poznan, valamint a cseh Slovan Liberec volt a lehetséges riválisok listája.

Végül a lengyel bajnok Lech Poznant sorsolták össze a Vidivel, ami azt jelenti, hogy akár három magyar játékos is szerepelhet az ellenfél soraiban, mivel Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid is a poznani együttesben légióskodik. A Lech Poznan a bosnyák FK Sarajevót magabiztosan kiejtette a BL-selejtező második körében, az FC Basellel szemben azonban 1-4-es összesítéssel alulmaradt az előző fordulóban.

Az első mérkőzéseket augusztus 20-án rendezik Poznanban, a visszavágóra egy héttel kerül sor Székesfehérváron.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.