Európa Liga – Debrecenben bíznak a továbbjutásban

image

Kondás Elemér, a Debreceni VSC vezetőedzője bízik abban, hogy csapata továbbjut a norvég Strömsgodset elleni labdarúgó Európa Liga-selejtezős párharcból.

    A csütörtöki visszavágót felvezető szerdai sajtótájékoztatón a szakember – a debreceni klub honlapján olvasható beszámoló szerint – elmondta: nagyon nehéz mérkőzésre számít, annak ellenére, hogy a múlt heti első találkozón elért 2-2-es döntetlent jó eredménynek tartja. Hozzátette, ezúttal teljesen más összecsapás várható, csapatának a győzelemre és a továbbjutásra kell összpontosítania.
    Mészáros Norbert, a gárda válogatott játékosa az első mérkőzést kihagyta, ám a visszavágón valószínűleg ott lesz az együttesben.
    „Hazai pályán kettőzött erővel kell küzdenünk, ehhez a szurkolók komoly segítséget nyújthatnak. Bízom a telt házban, és abban, hogy a drukkerek támogatásával megszerezzük a győzelmet és ezáltal a továbbjutást” – nyilatkozta a védő.
    A mérkőzést Nyíregyházán rendezik csütörtökön 20.30 órától.

Megosztás:
Share: