Albán és szlovák ellenfeleket kaptak az európai labdarúgó kupákban érdekelt magyar csapatok a hétfői sorsoláson.
A Debreceni VSC a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében az albán bajnok Skenderbeuval csap össze. Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában hétfőn megtartott sorsoláson az is eldőlt, hogy az első mérkőzésre július 17-én, Albániában, Korca városában, míg a visszavágóra egy héttel később, Nyíregyházán kerül sor. A DVSC, amelynek három párharcot kell megnyernie a csoportkörbe jutásért, azért kényszerül Nyíregyházán játszani hazai meccsét, mert saját stadionja nem felel meg a nemzetközi előírásoknak.
Az Európa Liga első körben érdekelt a bajnoki negyedik Budapest Honvéd szintén albán ellenfelet kapott a Flamurtari Vlore révén, míg a kupadöntős MTK és a bajnoki ezüstérmes Videoton szlovák ellenféllel kezd, előbbi a Senicával szintén az első fordulóban, utóbbi a Slovan Bratislavával a másodikban. A két fővárosi csapat július 5-én vívja az első meccsét és egy héttel később a visszavágóját, a Honvéd otthon, az MTK idegenben kezd. A Videoton pedig július 19-én és 26-án lép pályára, s a visszavágón lesz pályaválasztó.
Amennyiben a Honvéd továbbjut, akkor Dzsudzsák Balázs korábbi csapatával, a kameruni Samuel Eto,ót is foglalkoztató orosz Anzsi Mahacskalával találkozik, míg az MTK-ra siker esetén a legutóbbi szezonban BL-negyeddöntős ciprusi APOEL vár.



