Európai sztárcsapatok küldtek kémeket Budapestre: Három játékost figyeltek

Honlapunk úgy értesült, hogy nagyon komoly európai klubok küldtek scoutokat a szerdai MTK Budapest-Ashdod UEFA Ifjúsági Liga-találkozóra, amelynek a végén eldőlt, hogy a kék-fehérek fiataljai történelmi továbbjutást végrehajtva tavasszal is ott lesznek majd a sorozatban.

A csakfoci.hu információi szerint az AC Milan és a Juventus mellett a korábban az MTK-tól Vancsa Zalánt szerződtető City Group csoport megfigyelői is helyet foglaltak az Új Hidegkuti Nándor Stadion lelátóján, és elsősorban három fiatal magyar támadó, Kovács Mátyás, Barkóczi Benedek és Molnár Ádin játékára voltak kíváncsiak.

Akik mindhárman igen aktívak voltak a mérkőzésen: Molnárnak volt két veszélyes lövése és több szép csele is akadt, Barkóczi hajrábeli lecseréléséig nagy harcot vívott a védőkkel, Kovácsnak pedig több olyan jó passza volt, amikből helyzet alakult ki a vendégek kapujánál.

Teljes a lista: A Fradi bombaerős ellenfelet kaphat a BL-ből a tavaszra