Évente 100-an halnak meg a motorsportban

Egyéb

2015. augusztus 16. vasárnap, 18:18

Első olvasatra óriásinak tűnik ez a szám, pedig igaz – hiába egyre biztonságosabbak a pályák és az autók, a tragédiákat soha sem lehet örökre kiiktatni a motorsportból.

Sokszor csak a legmagasabb szinten történő halálesetek kongatják meg a vészharangokat – ilyen volt Jules Bianchi elvesztése a Forma-1-ben, Dan Wheldon halála az IndyCarban, valamint Soja Tomizava és Marco Simoncelli tragédiája alig több, mint egy éven belül a MotoGP-ben. De a legtöbb fatális baleset nemzeti, és klubszinten történik, melyek közül nagyon sokról nem is hallunk, de ugyanolyan figyelmet kellene rájuk fordítanunk, hiszen minden egyes ötlet, származzon bárhonnan is, új életeket menthet.

„Évente 100 ember hal meg a motorsportban, ebből ötvenen versenyzők, a többiek pedig pályabírók és nézők” – idézte Andy Mellort, az FIA volt biztonsági szakértőjét az Auto Motor und Sport. „Ezek többsége nemzeti szinten történik, és azon vagyunk, hogy csökkentsük ezeket a számokat”. 2014-ben Mellor pozícióját Laurent Mekies vette át – sokak számára ismerős lehet a francia neve, hiszen 2004-ben Baumgartner Zsolt versenymérnökeként, azt követően pedig a Toro Rosso főmérnökeként tevékenykedett. „A Forma-1 különleges hely, Charlie Whiting és Andy Mellor nagyszerű csapatot alkotott a Technikai Munkacsoporton belül. Az én munkaköröm azonban a topszériáktól a nemzeti bajnokságokig terjed” – mondta.

A szövetség célja az, hogy minden versenyautót adatrögzítőkkel lásson el – az FIA rendezte eseményeken ezek már eddig is kötelezőek voltak. A kutatás kimutatta, hogy minden autótípusnak megvannak a maga hátrányai, a formulaautóknál a nyitott pilótafülke és a szabadon lévő kerekek, míg a zárt autóknál az oldalról történő ütközések és a pilótaülés. A biztonsággal foglalkozó szakembereket három baleset aggasztja igazán a közelmúltból: Allan Simonsené 2013-ból (Le Mans), Ashley Cooper V8 Supercar-pilótáé 2008-ból (Adelaide), és Philip Yaoé 2012-ből (Makaó). „Mind a három ugyanúgy történt, és mindhárman fej-, valamint nyaksérülés következtében veszítették életüket. Összehasonlításképpen ott van Loic Duval balesete, ami hiába volt szörnyű, szinte sértetlenül szállt ki az autóból” – mondta Andy Mellor.

Forrás: www.formula.hu – RSS