Evezés: Bírói ítélet miatt nem került döntőbe az esélyes magyar duó

image Az olaszországi Bariban rendezték az elmúlt hétvégén az idei tengeri evezős világbajnokságot. A tavaly ezüstéremmel záró, idén kvótát szerző magyar duó, Simon Béla és Juhász Adrián esélyesként utazott a három magyar egység egyikeként a vébére, az előfutam alkalmával azonban büntetőpercet kaptak, mellyel elszálltak döntős esélyeik.
 
A Szolnoki Főiskola Tisza Evezős Egylet SI kétpárevezős egysége győzni ment az olasz tengerparti városba, azonban a 18 fős „A” döntőben nem állhattak rajthoz, így csalódottságuk jogos. A magyar egység az előfutam során – ahonnan az első hat jutott tovább – egy fordulónál, a mezőny előtt az olaszokkal együtt érkezett a bójához, a két hajó összeakadt, a bírók azonban csak a magyarokat büntették.
 
„Az egyik fordulóba összeakadtunk egy olasz csapattal. Igazából az eredményeken semmit nem változtatott, mert ők lettek az elsők, mi a másodikok, a többiek messze voltak. A bírók úgy ítélték meg, hogy ezzel hátráltattuk a csapatot, ezért kaptunk egy perc büntetést, így a 7. helyre kerültünk. Hat egység jutott a döntőbe” – kommentálta Juhász Adrián.
 
A versenyen Erdélyi Zsolt, Nagy-Pál Antal, Vajda Gábor, Kovács Sándor és Laposa Balázs kormányos (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) a „B” döntőben ötödik, a Szántó János, Gera Balázs, Botka Norbert, Honti Krisztián és Balogh Réka kormányos (Velencei-tavi Vízisport Iskola) alkotta férfi négypárevezős hatodikként zárt; ami a tengeri vb-n 21. és 22. helyezést jelent.
 
Fotó: Igor Meijer / FISA
 
Eredmények: http://www.worldrowing.com/uploads/pdfs/Saturday_results.pdf