Evezés: Huszonketten készülhetnek Törökországban

Második idényének vág neki a magyar evezős válogatott szövetségi kapitánya, Molnár Dezső. A szakembert a 2021-es szezont követően kérte a jochapress mérlegkészítésre, illetve a 2022-es év terveiről szóló beszélgetésre.

evezés_Molnár DEZSŐ, MESZ

– Egészen pontosan 2020. december elsején kaptam mg a kinevezésemet – pontosított a szakvezető. – Nyilvánvaló, hogy az egész év felkészülési időszakának középpontjában az olimpiai előkészületek álltak. Jómagam reményekkel voltam tele, hiszen abban bíztam, hogy 2-3 kvótát begyűjtenek majd versenyzőink Tokióra. Mint kiderült, maradt egyetlennek a normál súlyú egypárevezős, Pétervári- Molnár Bendegúz.

– A „kis Lopez” teljesítményével, eredményességével mennyire elégedett?

– Megvallom, az általam várt eredményt még kicsit túl is teljesítette. Amikor viszont már ott küzdött a B-döntőben, talán még egy kevéssel többre is tartottam volna verseny közben.

– Bendegúz tehát végül is jól végzett. Másoktól viszont többet várt, legelőször is a kvóta megszerzését. Kikre gondol?

– Elsősorban a Simon Béla – Juhász Adrián kormányos nélküli kettősre. Ők már február végén igen jó állapotban voltak, erre „rájuk zuhant” a Covid-fertőzés, ami miatt két hónapot ki kellett hagyniuk. Ezzel el is illantak az egyébként reális kijutási esélyeik. A másik csalódást nekem a Szabó Márton – Bácskai Máté kétpárevezős kvalifikációs szereplése okozta. Náluk megérzésem szerint Bácskai Máté egészségileg nem volt egészen jó passzban.

– Szerencsére a sportág olimpiai képviselete Pétervári személyén keresztül csak megvolt, méghozzá a jövőt illetően biztató helyezést ért el. 2022-től pedig már a két év múlva esedékes, párizsi olimpia kerül célkeresztbe.

– Huszonkét fős válogatott keretet tudtam elfogadtatni a szövetség elnökségével. Ezek a versenyzők egzisztenciális minimum szintű anyagi juttatásban részesülnek, ennek fejében viszont szerződéses viszonyba kerülnek a szövetséggel. Ezek az evezősök a napokban három részletben utaznak Törökországba, edzőtáborozásra, ahol a hónap végéig ideális körülmények között végezhetik a rájuk rótt feladatokat segítőm, Szierer János és jómagam felügyelete mellett. Február az itthoni munka – elsősorban ergométerezés – jegyében telik majd el, amit a hagyományos „ergós” bajnokság zár le. Márciusban újabb külföldi lehetőséghez jutnak legjobbjaink, akik három hetet tölthetnek Horvátországban.

– Áprilisban viszont már a hazai vizeken lapátolnak a válogatottak is.

– Előbb a holt-Tiszán lesz egy hosszú távú, hatezer méteres felmérő, amelyen a felnőtt és U23-as kerettagok is részt vesznek. A hónap végén pedig Szegeden már az első válogató futamokat is lebonyolítjuk. A második válogatótól kezdve az „összeülő” csapathajók összeszoktatása és minél jobb formába hozatala lesz a célunk. A közös edzések alól egyetlen kivételként Pétervárit a 3. Világkupa fordulóig felmentettem.

– Mi az év fő versenye 2022-ben és mire számít ott?

– Augusztusban bonyolítják le a csehországi Rasicében a világbajnokságot, amelynek eseményei számunkra az olimpiai kvótaszerzésre esélyes egységek nagyon komoly próbája lesz. Ezt követően nagy valószínűséggel a társaság létszáma feleződni fog, hiszen a 2023-as versenyidényre már csak azokkal akarunk felkészülni és csatába menni, akiknek reális kvótaszerzési reményeik lehetnek.

(jochapress / Jocha Károly)

Post Views: 23