Ezekben az években a magyar evezősök nem kényeztetik el a sportág egyébként meglévő, népes szurkolótáborát. Ebben az alaphelyzetben felértékelődnek azok az eredmények, amelyeket az idősebbek, a masters világversenyeken indulók érnek el. Az egyik, igen szorgalmas éremgyűjtő, a fiatalon (1967-ben) Európa-bajnoki ezüstérmes Lucsánszky László. A jelenleg a Csepel színeiben versenyző, már a nyolcvanon is túljutott evezős egyelőre rendíthetetlen. Ahol elindul, ott arany-, ezüst- vagy bronzérem alatt nem adja.
Lucsánszky László (b) és Dávid Imre 2019-ben az aranyérmeikkel (fotó: jochapress)
– 1940-ben születtem és tizenhat éves voltam, amikor először vettem lapátot a kezembe – emlékezett a kezdetre a kétméteres óriások között törpének számító, 172 centi magasra nőtt sportember. – Egy év múlva már benne ülhettem a bajnok csepeli ifi nyolcasban, amellyel kölcsönhajóban versenyeztünk. Ekkor Bíró János és Jásdi Sándor voltak az edzőim.
– Már akkoriban is gond volt a magasságával és a testsúlyával?
– De még mennyire! A sportág egyik nagyhangú embere, Losonczy Tibor ex-katedra kijelentette, márpedig az én 66 kilómmal semmire nem leszek képes a nagyok között. A következő években számos hajóosztályban „megfordultam”. Bár Czakó Csabával a kormányos nélküli kettes hajóosztályban is „elboldogultunk” az élmezőnyben, éveken áűt nyertük a hazai versenyeket, igazán a kormányos nélküli négyesben tudtam eredményes lenni. Ebben a kategóriában több világversenyre is kijutottunk. 1965-ben, a Duisburgban megrendezett Európa-bajnokságon Czakó, Lucsánszky, Sarlós Sztyepanov összeállításban még helyezetlenek maradtunk, de a következő esztendőben, a jugoszláviai Bledben a Csermely, Czakó, Sarlós, Lucsánszky kvartett már negyedik helyen végzett a világbajnokságon.
– Ekkoriban úgy tűnt, egyenes útja van társaival együtt az 1968-as, mexikói olimpiára.
– Ami 1968-ban bekövetkezett, az számomra egy életre szóló, hatalmas csalódás volt – hangsúlyozta. – Hiába lettünk 1967-ben az 1966-ban összeült négyessel a franciaországi Vichyben a nyílt Európa-bajnokságon (ahol más földrészekről is indulhattak) ezüstérmesek, majd ott lehettünk ugyanebben az évben a mexikói előolimpián is, a politika erős embere, Losonczy Tibor Czakó Csabát és engem is kibillentett a négyesből, ahova végül Csermely Józsefet, Melis Antalt és öccsét, Zoltánt, valamint Sarlós Györgyöt ültette be.
– Így azután lemaradt élete nagy lehetőségéről, az 1968-as, mexikóvárosi ötkarikás vetélkedésekről.
– A teljességhez az is hozzá tartozik, hogy 1968 tavaszán – tehát közvetlenül az olimpia előtti hónapokban a luzerni Eb-n sem egyértelműen alakultak a dolgok, de Losonczy döntött. Én nagyon elkeseredtem, s bár 1972-ig még versenyeztem, de a tőlem elvett olimpiai szereplés lehetősége mindmáig fájdalmas emlék.
– Szerencsére megtalálta a vigasztalást is szeretett sportágában.
– A nyolcvanas évek elején tértem vissza az evezéshez. Onnan kezdve hetente 2-3 alkalommal mindenképpen edzek, a nagy versenyek előtti egy-két hónapban pedig még többször is. Tizennégyszeres masters világbajnok vagyok. Mivel ezekben a hajókban a benne ülők életkorának átlaga számít, így engem nagyon szívesen látnak az egy-két-három korosztállyal fiatalabbak is maguk között. A legeredményesebb partnerem a szövetség tiszteletbeli elnöke, Dávid Imre, akivel 2019-ben, a Velencei tavon három, győztes hajóban (a hatvanöt éves átlag életkorú nyolcas, a 75 éves átlagú kormányos nélküli négyes és az ugyanebben a korosztályban első kormányos nélküli kettesben (Dávid Imre és jómagam) is együtt eveztünk.
A masters korosztály kiemelkedően eredményes versenyzője sajnálja, hogy idén elmaradt a veteránok csúcstalálkozója és nagyon reméli, 2021-ben ugyancsak az ausztriai Linz melletti Ottensheimben újra összemérhetik tudásukat a riválisokkal. Ehhez erőt és egészséget kívánunk neki.
(jochapress / Jocha Károly)
