Evo VI, 2WD: Csegezi Ákos – Diós Dániel

image

Csegezi Ákos és Diós Dániel évzáró autózását az sem tudta be árnyékolni, hogy versenyautójuk a futam végére összkerekesből teljesen elsőkerék-hajtásúvá változott. A páros ennek ellenére is önfeledt hangulatban ért célba az abszolút 25. és kategóriájuk 15. helyén.
Csegezi Ákos: – A Szilveszter Rally beváltotta a hozzá fűzött reményeket és remek hangulatban zártuk a 2011-es szezont. Gumiválasztásunkra sem lehet panasz, hiszen a rallycross abroncsok hibátlanul működtek a Hungaroring csúszós aszfaltján. Gyorsról-gyorsra javítottunk az időeredményeinken és úgy érzem a végére sikerült igazán belejönnünk.
– Sajnos versenyautónkon az utolsó körre kijött az év végi fáradtság. Problémánk adódott az osztóművel és a hátsó diffivel, ennek következtében a hetedik gyorsasági szakaszt már egy teljes egészében elsőkerekes autóval teljesítettük. De így is célba értünk és teljesítettük a kitűzött célt, azaz ismét egy jót játszottunk!
– Most pedig a téli nagyfelújítás és a tervezgetés időszaka következik. A Mitsubishi Lancer Evo VI-os már biztosan velünk marad, az azonban még kérdéses, hogy milyen fejlesztéseket tudunk végrehajtani a technikán. A versenyek, illetve különböző bajnokságok tekintetében sem jutottunk még döntésre. Az azonban kétségtelen, hogy nem bírjuk sokáig benzingőz nélkül!
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.