Exkluzív: A magyar válogatottat választaná a Manchester City fiatalja – a háttér

Új rendszer az utánpótlás-válogatottaknál

Mint köztudott, júliusban Tímár Krisztián, az U19-es válogatott szövetségi edzője vette át az NB II-es ETO FC Győr szakmai irányítását, így az ő helyére mindenképp új szakembert kellett kineveznie az MLSZ-nek.

– Tímár Krisztián távozásával Szélesi Zoltán lett az U19-es csapat szakvezetője – mondta honlapunknak Németh Antal. –  Fontos változás az eddigiekhez képest, hogy a különböző korosztályok edzői eddig besegítettek egymásnak, mostantól azonban ez megszűnik, minden szakember csak egy csapatért felel. A pályaedzői feladatokat a klubfejlesztés és az edzőképzés szakemberei látják el, ezáltal az osztályok egymást erősítik, valamint a gyakorlatban szerzett tapasztalatokat be tudják építeni az edzőképzésbe. Az új rendszernek köszönhetően az edzők a felszabadult idejükben sokkal többet tudnak scoutolni, meccsre járni és a saját képzésükre is több idő marad. Gyakoribbak lesznek a külföldi tanulmányutak, amelyek során információkat tudnak meríteni a munkájukhoz. Legközelebb a Köbenhavn csapatához mennek a szakembereink, ahol két tehetséges játékosunk, Németh Hunor és Szűcs Tamás játszik.

Az akadémiákkal is szorosabbra fűztük a kapcsolatot, nemcsak videókonferenciák keretein belül akarjuk velük tartani a kapcsolatot, hanem beköltözünk hozzájuk egy hétre, hogy jobban belelássunk a mindennapjaikba. Ezáltal még közvetlenebb lesz a kapcsolatunk, ami azért is fontos, mert ők képzik, mi pedig versenyeztetjük a játékosokat.

Németh Antal, az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetője. Fotó: MLSZ

Az U-válogatottak szövetségi edzői

U15 Oross Márton

U16 Sándor György

U17 Belvon Attila

U18 Babó Levente

U19 Szélesi Zoltán

U21 Gera Zoltán

A Manchester City fiatalját is figyeljük

Németh beszélt arról is, kik azok a külföldön játszó fiatal tehetségek, akik egyik vagy akár mindkét szülőjük révén számításba vehetőek a magyar U-válogatottakban.

– Az egyik ilyen a 16 éves Michael Okeke, aki a Manchester Cityben játszik. A középpályás édesanyja magyar, az édesapja nigériai. Ők maguk jelentkeztek, hogy szívesen lenne magyar válogatott a fiú.

– Legutóbb szerettük volna meghívni, de sérülés miatt nem tudott jönni. Rajta kívül is vannak még figyelt tehetségek, például az Eintracht Frankfurtban szereplő Fenyő Noah és Harangi Aiden. Noah mindkét szülője magyar, míg Aiden magyar apuka és amerikai anyuka gyermeke. Mindketten voltak már nálunk az U16-os válogatottban. Az a célunk, hogy felkutassuk a külföldön játszó, magyar felmenőkkel rendelkező tehetségeket és itthon szeretnénk kialakítani egy scouthálózatot, hogy rendszeresen figyelni tudjuk a játékosokat. Ennek a projektnek Róth Antal lesz a felelőse az MLSZ-en belül.

Róth Antal. Fotó: MTI

Jövőre U17-es Eb-t rendezünk

– Nagy erőkkel készülünk a hazai Európa-bajnokságra. Sok tehetséges játékosunk van ebben a korosztályban is, jó eredményeink voltak, hiszen például a belgákat és az olaszokat is legyőztük idegenben. Nem egy hagyományos felkészülésről beszélünk, hiszen a következő tétmeccs csak jövő májusban lesz számukra – folytatta Németh Antal. – Ők a felnőtté válás küszöbén állnak és olyan médiafigyelemmel és szurkolói elvárásokkal találkoznak majd, amilyenben még nem volt részük. Mi próbáljuk ezekre is felkészíteni őket, de az UEFA is szervez addig hasonló tornákat, hogy a játékosok szokják az ilyen ritmusú eseményeket.

Sokak szerint ebben a korban az eredmény még nem számít, én azonban azt mondom, legyünk maximalisták. 16 csapatos Eb-ről beszélünk és a legjobb 8-ba jó lenne bekerülni.

Mondom ezt úgy, hogy egyelőre nem tudjuk, kik lesznek a csoportellenfeleink. A csapatunkat erősnek érzem, ha esetleg nem sikerül a továbbjutás, a fiúk nem lesznek kevésbé tehetségesek. Ha maximális felkészültséggel és kellő önbizalommal érkezünk majd a tornára, akkor van esélyünk a jó eredményre.

PRIVACSEK ANDRÁS

Légiósok: A német szövetség döntést hozott Szoboszlai véleményes kiállításának ügyében – ennyi meccset hagy ki