Exkluzív golffalu épül Magyarországon

Golfpalya.jpgA bicskei Budapest Gate golfközponttal a befektetők célja az, hogy a kisváros a golfvilágban hasonló nemzetközi hírnévre tegyen szert, mint Mogyoród a Hungaroring és a Forma 1 által.

Ígéretes vállalkozásba kezdett egy ír-magyar befektetői holding és Christy O’Connor Jr., amelynek eredményeként Magyarország jóval előkelőbb helyet foglalhat majd el a nemzetközi golféletben.

A hazánkban egyedülálló komplexum 280 hektáron, 70 milliárd forintból épül, igazi különlegessége, hogy a golfpálya közvetlen környezetében 800 és 2800 négyzetméteres telkeken családi és ikerházak, illetve a pályára néző 10 lakásos társasházak épülnek.

A fejlesztő tervei szerint a területen áll majd egy ötcsillagos Club Hotel is, amely 160 lakosztállyal és 20 penthouse elnöki lakosztállyal rendelkezik. A kikapcsolódást egy termál és wellness központ, egy sportcentrum és egy homokos stranddal kiegészült tó biztosítja majd az ide költözőknek.

A több mint hat éve tartó háttérmunkálatok és előkészületek után idén megkezdődött a bicskei fejlesztés, a Budapest Gate golffalu golfpályájának tervezése és kivitelezése Christy O’Connor Jr., illetve professzionális golfpályatervező cégének feladata lesz. Ez lesz O’Connor Jr. negyvenedik saját tervezésű és építésű munkája.

"A golfpályát teljesen a USGA szabványoknak megfelelően fogjuk kialakítani, egy szálloda és kongresszusi hotelközpont is lesz itt, 2010-ben pedig mi adunk helyet a Hungarian Open golfbajnokságnak" – tette hozzá a profi játékos, aki négy European Tour versenyen végzett az első helyen, kétszer vett részt a golfvilág legnagyobb presztízsű megmérettetésén, a Ryder Cupon, ahol 1989-ben az európai csapat számára a győzelmet is kivívta.

A tervek szerint a munkálatok ez év nyarán el is indulnak, O’Connor Jr. Már ki is tűzte a 18 lyuk helyét a pályán.

www.deluxe.hu