Ez az autó változhat legtöbbet 2016-ra

F1

2015. december 31. csütörtök, 14:14

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Az F1 technikai szabályai majd csak 2017-re módosulnak jelentősen, így a csapatok többsége jövő évi autójának építését már nem helyezi teljesen új alapokra. Egy merész alakulat azonban akad a mezőnyben.

Talán némi meglepetésre a Sauber az az istálló, amely kevésbé fogja követni a 2015-ös modelljének filozófiáját, és „agresszívabb” szemléletben áll hozzá 2016-nak, miután meglátásuk szerint a legutóbbi autójukból már nem tudnának sokat kihozni.

A hinwili istálló idén 36 pontjával nyolcadik lett a konstruktőri bajnokságban, de jelentősen jobb teljesítményt nyújtottak, mint 2014-ben, amikor saját történelmi mélypontjukat elérve egyetlen egységet sem gyűjtöttek. Ebben az évben is inkább a szezoneleji lendületük vitte őket, nyártól ugyanis a költségek átcsoportosítása miatt már alig érkeztek újítások a C34-esre.

Dppi_00115018_963

„A csapat eddig nagyon realistán beszél az újdonságainkról, de én csak annyit mondhatok, hogy az új koncepció hatására nagyon másképp néz ki az autó” – ecsetelte az istálló brazil pilótája, Felipe Nasr a várható újításokat. „Az idei és a tavalyi gép hasonló elgondolások mentén született, de a jövő évit kicsit agresszívabbra tervezzük. Tudjuk, hogy mely területeken van a legnagyobb szükségünk javulásra, és muszáj kipróbálnunk valami újat. Ha az idén használt autót próbálnánk továbbfejleszteni, már csak nagyon kis előrelépéseket tehetnénk. Emiatt váltottunk szemléletmódot 2016-ra.”

Persze Nasr is a helyén kezeli a dolgokat, hiszen tudja, hogy csoda az új modelltől sem lesz várható – reményei szerint azonban a mezőnyben feljebb kerülnek. „Előrelépésre számítok. Mind átlátjuk, hogy mely területeken kell dolgoznunk, de persze nehéz fordítani a helyzeten és előállni egy győztes autóval. Ez nem is fog megtörténni. Azt illetően viszont magabiztos vagyok, hogy látványos ugrást teszünk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS