“Ez az egyik legerősebb Milan, mióta itt vagyok”

Alessio Romagnoli, a Rossoneri csapatkapitánya szerint ugyan nem kezdtek jól a Juventus ellen, azonban sikerült visszajönni a meccsbe és úgy véli, hogy ez az elmúlt 7 év egyik legerősebb Milanja.

A 26 éves középhátvéd a Lazio elleni meccshez hasonlóan ismét a kezdőcsapatban kapott lehetőséget. Romagnoli a Juventus elleni döntetlen után a DAZN mikrofonjainak nyilatkozott.

“Nem kezdtük túl jól a mérkőzést, de reagálni tudtunk. Liverpool? Tisztában vagyunk azzal, hogy jobban is teljesíthettünk volna az Anfielden, különösen a vezetés megszerzése után. Ezen az estén ismét visszajöttünk a meccsbe.” – mondta Romagnoli.

“Mindig is azt mondtam, hogy igyekszem a legjobb formámat nyújtani. Az edző hozza meg a döntéseket, nekem csak úgy kell teljesítenem, hogy megnehezítsem a feladatát a kezdőcsapat összeállításakor.”

“Egyértelműen ez az egyik legerősebb Milan, amióta itt vagyok, immáron hét éve. A bajnokság nagyon hosszú, kiélvezzük a pillanatot és koncentráltak maradunk. Így kell folytatnunk, most már a Venezia elleni bajnokira összpontosítunk.”