“Ez nem elég és ezt mi is tudjuk” – Montella

A Milan ezúttal sem bírt az AEK Athénnal az Európa Ligában, miután a két csapat összecsapása 0-0-s eredménnyel zárult, akár csak két héttel ezelőtt. A piros-feketék továbbra is vezetik a D-csoportot, azonban mindössze 2 ponttal van lemaradva a második helyen álló AEK.

Vincenzo Montella, a Milan edzője nyilatkozott a csütörtöki mérkőzést követően.

“Mindkét csapat döntetlent érdemelt. Az első félidőben az ellenfél több helyzetet alakított ki ellenünk és a tempónk túlságosan lassú volt. A második játékrészben jobban teljesítettünk és közel kerültünk a gólszerzéshez. A játékosok küzdöttek, de tudjuk, hogy többet kell tennünk. Az ellenfél nem engedett sok helyet, nagyszerűen alkalmazták az emberfogást. Egyéni teljesítmények? Tudjuk, hogy a játékosaink többre képesek, ők fiatal tehetségek, akik előtt nagyszerű jövő áll. Nem könnyű alkalmazkodni az olasz focihoz azoknak a játékosoknak, akik más bajnokságból érkeztek.” – mondta Montella.

“Bonucci és Montolivo is jó mérkőzést játszott. Sassuolo? Nincs sok időnk felkészülni a következő bajnoki mérkőzésünkre, de győzni akarunk. Megvan bennünk az elszántság, hogy pozitív eredménnyel térjünk haza.”

Fabio BORINI: “Nem volt könnyű itt játszani, az AEK Athén jól védekezett és megismételték a San Siróban mutatott remek teljesítményüket. Ha a pozitívumokat nézzük: pontot szerezve térünk haza, továbbra is a csoport élén állunk és nem kaptunk gólt. Megpróbáltuk bebiztosítani a továbbjutást. A posztom? Megtanultam szélsőként játszani és megpróbáltam a meccs bármely fázisában mindent beleadni. Bajnokság? Csak a három pont, ami elfogadható. Mély a keretünk és teljesen normális, hogy az edző rotálja a csapatot.”

Riccardo MONTOLIVO: “Nem volt meg a kellő önbizalmam, mivel már egy jó ideje nem játszottam, de elégedett vagyok a teljesítményemmel. Csalódott vagyok a döntetlen miatt. Az első játékrészben nem álltunk jól a mérkőzéshez, a második félidőben már jobban teljesítettünk. Megérdemeltük volna, hogy gólt szerezzünk. Mentális szempontból van még hova fejlődnünk. Rengeteg alkalommal hosszú labdákkal próbáljuk megjátszani egymást ahelyett, hogy rövid gyors passzokkal jutnánk előre. Sassuolo? Nagyon fontos lesz a vasárnapi meccs.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS