,,Ez szomorú lehet a városnak"

,,Ez szomorú lehet a városnak

Reakciók a sikeres negyeddöntő után.

A Bayern a várakozásoknak megfelelően könnyedén túllépett a mély krízisben lévő Hamburgon a Német Kupa negyeddöntőjében. Guardiola a csapat remek teljesítményéről beszélt, Schweinsteiger viszont kitért a hamburgiakra is.

Matthias Sammer: ,,Az elején kellett egy kis idő, de aztán megtaláltuk a játékunkat, és egészen a mérkőzés végére komoly teljesítményt nyújtottunk. Annak is örülök, hogy Bastian Schweinsteiger visszatért, Javi Martínez pedig újra pályára léphetett. Ez jót tesz nekünk, így akarunk továbbmenni.”

Pep Guardiola: ,,Elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, nagyot játszottunk. Számomra ez volt az első alkalom a Német Kupában. Sokan mesélték nekem, milyen gyönyörű Berlin, most egy lépéssel közelebb kerültünk hozzá. Ez már most valami különleges számomra. A mérkőzés elején volt néhány problémánk, de 2:0 után egyszerűbb lett valamivel a dolgunk.”

Bastian Schweinsteiger: ,,Nem tudtuk pontosan, mire számíthatunk, de azt hiszem, jól játszottunk. Remélem, hogy a Hamburg hamar elkezdi gyűjtögetni a pontokat, ez szomorú lehet a csapatnak, a városnak, az embereknek itt. Sok szerencsét nekik!”

Dante: ,,Az első 20 percben a HSV kompakt volt és agresszíven játszott. Ez megnehezítette a dolgunkat, de aztán gyorsan szereztünk két gólt. egyszerűen és koncentráltan játszottunk, mostantól pedig a szombati bajnokira fókuszálunk.”

Bert van Marwijk (a Hamburg vezetőedzője): ,,Láthatta mindenki, hogy a csapat tartása a mérkőzés elején jó volt. A hozzáállás megfelelő volt. Megpróbáltuk szűkíteni a területeket, de ez ma nem volt elég az ellen a Bayern ellen, amely jelenleg a legjobb csapat a világon.”

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: