“Ez volt az egyik legjobb időmérőm idén”

F1

2015. november 14. szombat, 20:24

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Red Bull Content Pool

Az orosz F1-es pilóta csapattársát és Felipe Massát is meg tudta előzni, ráadásul remekül érzi magát az autóban – ennek ellenére nem akar nagy elvárásokat támasztani a futam elé.

Annak ellenére, hogy Daniel Ricciardo kapta meg a Renault továbbfejlesztett motorját, csapattársa, Danyiil Kvjat autózta a jobb időt házon belül a Red Bullnál a brazil Nagydíj időmérő edzésén. Az orosz pilóta hetedik helyen zárt idejével, és kevesebb, mint két tized választotta el őt Kimi Raikkönen ötödikként végző Ferrarijától. A 21 éves pilóta annak is örülhet, hogy Valtteri Bottast három hellyel hátrébb sorolják majd, így a hatodik pozícióból kezdheti meg a száguldást.

„Nagyon jó munkát végeztünk ma, hiszen sikerült egy remek és tiszta kört futnom a Q3-ban” – mondta az orosz pilóta. „Talán ez volt az egyik legjobb időmérőm idén. Mexikóban az év egyik legjobb versenyét futottam, itt pedig az egyik legjobb kvalifikációt, ezért örülök a dolgok jelenlegi alakulásának. A körülmények nagyon ravaszak voltak, hiszen a pálya folyamatosan változott a nap folyamán, így fontos volt, hogyan alkalmazkodunk hozzá. Az autó viszont remekül állta a sarat.”

„Sikerült megfelelő egyensúlyt találnunk, és mindent ki tudtam hozni az autóból. Nagyon szorosan alakult az időmérő, ezért úgy vélem, hogy a verseny is hasonló lesz majd, ahol agresszív stratégiát akarunk követni, és megelőzni az előttünk lévő autókat. A hosszú etapokon jól teljesítettünk, ráadásul a versenytempónk is megfelelő. Tiszta versenyt akarok futni, végig az irányításom alatt tartva, megpróbálok majd harcba szállni a körülöttünk lévő autókkal, hogy néhány pontot tudjunk majd begyűjteni” – tette hozzá a pontverseny hetedik helyén, csapattársa előtt négy ponttal álló pilóta.

Forrás: www.formula.hu – RSS