Ezért mondott nemet Luka Jovic a Milannak

Németországi hírek szerint Luka Jovicnak több ajánlata is volt, mielőtt idén januárban visszatért az Eintracht Frankfurt együtteséhez. A megkeresések között ott volt a Milan is és most kiderült, hogy mi állt az elutasítás hátterében.

Fali Ramadani, a játékos ügynöke a téli mercato kezdetekor találkozott a Milan vezetőségével és a felek egyeztettek Jovic esetleges érkezésének lehetőségéről. Állítólag a piros-feketék lépéseket tettek, hogy a szezon végéig kölcsönvegyék a 23 éves középcsatárt.

A Bild szerint Jovic visszautasította a Milan megkeresését és ennek hátterében az állt, hogy Zlatan Ibrahimovic mögött csak minimális játéklehetőséghez jutott volna a kezdőcsapatban és nem számított volna alapembernek. Ezáltal fennállt annak a veszélye, hogy ugyanolyan szituációba kerül, mint Madridban, ahol alig játszott.

Végül Jovic január közepén visszatért korábbi együtteséhez, a Frankfurthoz. A német lap megjegyzi, hogy a Milan mellett a Premier League-ből is volt megkeresése a szerb válogatott játékosnak, nevezetesen a Wolves és a West Ham együttesétől.

A Jovic-vonal elhalványulása után a Milan vezetősége megfelelő minőségi alternatíva hiányában ideiglenesen letett arról a szándékáról, hogy csatárt igazoljon a télen. Egészen addig, míg Mario Mandzukic ügynöke felajánlotta a játékos szolgálatait a klubnak.