Ezért nem követelt büntetést a Ferrari

F1

2016. augusztus 30. kedd, 20:15

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Ferrari S.p.A

A Scuderia két pilótája megorrolt Max Verstappenre, de a legélesebb kritizálást mégsem a csapattól hallani. Az olasz sajtó egy része a hollandot, egy másik viszont Vettelt okolja.

Az előző versenyekhez képest a Ferrari alkalmasnak tűnt egy jó eredmény megszerzésére Belgiumban – a csapatfőnök szerint kettős dobogó is elérhető lett volna –, de minden borult már az első kanyarban. A versenyzők egyaránt Max Verstappent hibáztatták a történtekért, a Ferrari azonban nem követelt büntetést a fiatal pilótának, nyugodtan vették tudomásul balszerencséjüket, a legnagyobb kritikák nem tőlük, hanem külső szakértőktől érkeznek.

„Megkerestük az FIA-t, hogy magyarázatot kérjünk. A Ferrarinak azonban nem az a stílusa, hogy mindent világgá kürtöljön. Azt mondtuk, amit mondanunk kell” – magyarázta Maurizio Arrivabene csapatvezető. „Nem akarok azokról a történésekről beszélni, amelyek kialakították a verseny képét. Csak a helyzetünkre akarok gondolni, arra, milyen erősek voltunk az időmérőn, és hogy jó lehetőségünk lett volna két versenyzővel dobogóra állni. Most lapoznunk kell egyet, mert jön a mi versenyünk, Monza.”

Az olasz sajtó, amely a nehéz időszakban joggal kifogásolta a csapatot, most megenyhült, és elismerte, előrelépés történt Maranellóban. „Az év legjobb Ferrarijának egy harmadik helyet sem sikerült megszereznie, de ezért csakis Verstappen hibáztatható” – írta a La Gazzetta dello Sport. „Az istálló egyértelműen fejlődött Belgiumban, az új műszaki főnök, Mattia Binotto felügyelete alatt. Valami készülőben van, de erre vasárnapig várnunk kell.”

A Corriere dello Sport a másik lappal ellentétben Vettelt hibáztatta az első kanyarban történt balesetért. „Látszik az autó potenciálja, de azt nem lehet tagadni, hogy Vettel okozta az ütközést, amely tönkretette a Ferrari kilátásait egy pozitív eredményre” – áll az újságban.

Forrás: www.formula.hu – RSS