Ezért tették ki Rebicet a Juventus elleni keretből

Stefano Pioli váratlan módon még a meccskeretbe sem jelölte Ante Rebicet a Juventus elleni összecsapáson és fény derült arra, hogy mi áll ennek a hátterében.

A Milan 1-0-ra nyert a Juventus ellen a Serie A 37. fordulójában és Rebic nem utazott el a csapattal Torinóba. Az összecsapás hajrájában a 82. percben meglepően Fodé Ballo-Touré váltotta Rafael Leaót a támadó-szekció bal oldalán.

A Calciomercato jelentése szerint Pioli szakmai döntésre hivatkozva tette ki Rebicet a meccskeretből. A horvát támadó a csapattársaival ellentétben nagyon alacsony intenzitással dolgozott az edzéseken a mérkőzést megelőző napokban, ezért az edző úgy döntött, hogy nem nevezi a rangadóra.

A 29 esztendős támadó és Pioli között optimális volt a kapcsolat az elmúlt hónapokban illetve években, azonban úgy tűnik, hogy az olasz szakember megelégelte Rebic nem túl profi hozzáállását. A horvát játékos meglehetősen gyenge teljesítménnyel rukkolt elő ebben a szezonban is és 31 tétmeccsen 3 gól illetve 2 gólpassz fűződik a nevéhez, azonban október óta egyáltalán nem tudott betalálni és asszisztot sem jegyzett.

Rebic távozása egyre inkább borítékolható a nyári átigazolási időszakban és a Milan vezetősége új játékost fog igazolni Rafael Leao tehermentesítésére. A legvalószínűbb forgatókönyvnek a Németországba való visszatérés tűnik Rebic számára.