Faber: Még mindig meg akarok küzdeni Cruz ellen

faber_law.jpg

Döntetlenre álló párharcukat rendezné le Urijah Faber a korábbi bajnok, Dominick Cruz ellen. A két bunyós még a WEC fellegvárában csapott össze először 2007-ben, amikor is Faber végül megkaparintotta a szervezet pehelysúlyú övét, valamint elvette Dominick veretlenségét. Cruz hétvégén, az UFC 178 alkalmával tért vissza, és hamar lerendezte Takeya Mizugaki-t, mely egyben azt is jelenti, hogy TJ ellen készülhet a bajnoki címért. Urijah persze nem hagyná annyiban a dolgot, és egy harmadik összecsapást is bevállalna. Cruz visszatérő meccse előtt így nyilatkozott:

,,Persze, még mindig meg akarok küzdeni Cruz ellen. Remélem, hogy jó teljesítményt sikerül majd bemutatnia, és abban is bízok, hogy ott folytatja majd, ahol a sérülése előtt abbahagyta. Ebben a sportban semmit sem lehet biztosra tudni, de remélem, hogy Dominick és én egyszer még megmérkőzünk egymással.”

Dominick egyébként a győzelme után úgy nyilatkozott, hogy szeretné levadászni a Team Alpha Male csapatát, amelyre hamarosan válaszoltak is Faber-ék. Urijah szerint csak ez a kis élcelődés marad a vigasz majd Cruz számára, miután Dillashaw szétszedi őt, Andre Fili szerint meg poénos volt a komment, nincs baja Dominick-kal, de nem menekülhet TJ ellen sokáig.

H.Ákos

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Megosztás:
Share: