Fábiánné hármasfogata naponta tart videokonferenciákat

fabianne.jpg

Bár a nyolc, olimpiára készülő kajakos hölgy edzéseit az amerikai San Diegoban irányítja Fábiánné Rozsnyói Katalin, a kapcsolat azonban él a hazai pályával: gyakorlatilag minden nap konzultál férjével, az olimpiai bajnok Fábián Lászlóval és lányával, Mónikával, aki két hétig a helyszínen segítette édesanyja munkáját.

 – Már nem először voltam kinn saját költségemen az amerikai edzőtáborozáson, mert anyu egyedül nem tudná a motorcsónakot vezetni, meg videofelvételeket készíteni – újságolta Fábián Mónika. – Márpedig ezek rendkívül fontosak, hiszen elemzésük során nagyon sok, hasznos tapasztalatot tudunk szerezni.

– Hogyan értékelik ezeket a videofelvételeket?

– Már a helyszínen is meg-megnéztük ezeket esténként, s a látottak alapján már másnap lehetett bizonyos dolgokat korrigálni. Ebben nagy gyakorlatunk van, hiszen már az 1992-es olimpiai bajnok női négyest is filmeztük, ebben az új ciklusban pedig jómagam negyedszer veszek részt a közös előkészületekben. Ennek a csapatmunkának itthon is van folytatása, mivel édesapám is végignézte a kinti felvételeket, amelyekről azután skype-vonalon az ottani ebédszünetben hosszan és ismételten elemeznek anyuval.

– Néhány napja érkezett vissza. Eljövetelekor milyen munkát végeztek a lányok?

– Eddig jól mennek a dolgok, egyesek mellett a kettesek is a legkülönfélébb összetételben szálltak vízre. Legfeljebb azért irigykedtek egy kicsit a mieink, mert az ugyanott készülő két szlovák és egy amerikai lány a másféle válogatási rendszernek köszönhetően ráérnek az olimpiára csúcsformába kerülni. Nálunk ez – mint köztudott – egészen másként fog történni…

– Mikor jön haza a nyolc kajakos hölgy?

– Április 12-én érkeznek Ferihegyre, hogy azután itthon gőzerővel folytatódjék a felkészülés a májusban kezdődő, komoly erőpróbákra.
 
www.sportforum.hu