Fabregas visszatér a Mesterhez

image

Cesc Fabregas, az FC Barcelona középpályása kijelentette, valamikor egyszer visszatér az Arsenalhoz.
Úgy fest, a legnagyobb, a szent ünnep elmélkedésre bírta Cesc Fabregast, mert egyfajta jézusi béke költözött a lelkébe. 
Elmondta, hangsúlyozta, hogy tudja, talán mindent Arsene Wengernek köszönhet. 
– Csodás Mester – nyilatkozta Fabregas. – Nyáron jönnöm kellett az Arsenaltól a Barcelonához, elvégre illik magam kipróbálni a világ legjobb csapatánál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valamikor ne térnék vissza az Ágyúsokhoz. Nincs vita afelől, hogy ők tettek ismertté. Wengernek felettébb sokat köszönhetek, és ha majd vége lesz a Barcelona-időszakomnak, ismét Londont, az Arsenalt választom.