Fair play gála – Díjazták a példaképeket

Fair play gála – Díjazták a példaképeket

Kormány Sport

Hat kategóriában osztottak ki fair play-díjakat a Magyar Olimpiai Bizottság gáláján. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke elmondta, hogy a sportnak terjesztenie kell a fair play eszméjét.

A hazai fair play testület a sportszerű cselekedetet, a sport szolgálatában kifejtett tevékenységet, a fair play népszerűsítését, az életművet, valamint a szabadidősport, illetve a művészet/tudomány területén a fair play szellemiségében végzett munkát jutalmazta trófeával vagy diplomával a Duna Arénában rendezett ünnepségen.

Kamuti Jenő, a MOB fair play bizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy Párizsban 1963-ban alakult meg a Nemzetközi Fair Play Bizottság, Magyarországon pedig az első díjakat 1967-ben ítélte oda a Magyar Újságíró Szövetség és az Országos Sporthivatal által létrehozott fair play testület.

“A díjátadók több évtizedes története során ez az első alkalom, hogy a Magyar Sportjogász Társaság (Sportjus) is bekapcsolódott, hiszen a fair play és a jog együtt jár” – mondta, majd hozzáfűzte: szerinte azért a fair play több annál.

Kásler Miklós köszöntőjét Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, az est házigazdája olvasta fel.

“A sport kitartásra, egymás tiszteletére nevel, tanít és ösztönöz. Példaképek nemcsak sikeres sportolók lehetnek, hanem azok is, akik segítenek társaikon, bajba jutott ellenfeleiken” – állt többek között az emberi erőforrások miniszterének üzenetében.

Kulcsár Krisztián MOB-elnök kiemelte a Nemzetközi Fair Play Bizottságot is irányító Kamuti Jenő fáradhatatlan tevékenységét; mint mondta, ő a fair play mozgalom mozgatórugója.

“Fair play nélkül nincs sport, szoktam mondani, bár ez nem minden esetben igaz. Inkább azt vallom: a sport azért van, hogy terjessze a fair play eszméjét” – fogalmazott.

Nagy Zsigmond, a Sportjus elnöke emlékeztetett rá, társaságuk mottója, hogy a sport alapvető emberi jog, és kiemelte, közösségük elkötelezett a sport és a jog iránt.

“Bízunk benne, hogy a mai alkalom hosszú közös utat indít el” – mondta.

A Magyar Fair Play Bizottság díjazottjai.

Fair play cselekedet:

trófea
Szántói Szabó Tamás (kajak-kenu)

diploma
Sipos Árpád (teqball)
Rade Mijatovic (kézilabda)

A sport szolgálatában:

trófea
Köpf Károly (sportvezető)
Karger Kocsis László (sportdiplomáciai főtanácsadó)

diploma
Győr Béla (hagyományőrző)

A fair play népszerűsítése:
trófea
Füredi Marianne (újságíró)
Szalay Péter (újságíró)

diploma
FTC jégkorongszakosztály U8-U10-es korcsoport

Szabadidősport:

trófea
Magyar Repülő Korong Országos Sportági Szakszövetség

Életmű:

trófea
Sziklenka László (kajak-kenu)
Csányi Rajmund (torna)
Bérces Edit (ultrafutás)
Göröcs János (labdarúgás)

diploma
Pajor István (sí)

Művészet/tudomány:
trófea
Juhász Árpád (televíziós, utazó)

Forrás, fotó: MTI, MOB/Szalmás Péter, Róth Tamás