Fájó döntést hozott a Békéscsaba

Az OB II-ben indul a felnőtt együttes.

Fotó: csabapolo.hu

A tömeges eligazolások miatt, nehéz helyzetbe került a klub, ezért már tavaly kérdéses volt az OB I/B-ben való indulás. Tavasszal még sikerült megtartani a tagságot a csapatnak, ám most fájó döntést hozott a vezetés.

A siker ellenére ezek után is csak azt tudtuk, hogy kikre nem számíthatunk majd az új bajnokságban – írja a csabapolo.hu, hozzáteszik: meg azt, hogy új igazolás nélkül biztosan nem tudunk helyt állni a 2019—2020-es szezonban. Ugyanis azzal is tisztában voltunk, hogy a saját, zömében serdülő korosztályúakból álló utánpótlásunk túlságosan fiatal az osztályban való szereplésre.

Az elmúlt években ráadásul nagyon megváltoztak a hazai viszonyok a OB I B-ben. A mi bajnokságunkban szereplő húsz csapatból kilenc, a Honvéd, a BVSC, a Debrecen, az FTC, a Kaposvár, az OSC, a Szolnok, a Tatabánya, a Vasas, továbbá a KSI olyan gárdák, illetve OB I-es egyesületek, fiókcsapatai, amelyek lényegesen jobb anyagi feltételek biztosításával megtartják, illetve „felszívják” a szabadnak tűnő játékosokat, ráadásul az új versenyszabályzat szerint nem is adhatnak kettős igazolású játékosokat más kluboknak. A földrajzi távolságunk és az ezzel járó sok utazás sem szolgál a javunkra, a korlátozott anyagi lehetőségeinkről nem is beszélve.

A fentiekben vázolt körülmények miatt, minden igyekezetünk ellenére nagyon kevés esélyünk volt/van potenciális játékosok igazolására, ezért kényszerültünk 22 esztendő után idén őszre lemondani az OB I B-s nevezésről. A továbbiakban reméljük, saját nevelésű ígéretes utánpótlásunk segítségével néhány éven belül visszajutunk az OB I B-be – áll az oldalon.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS