Fantasztikus Fradi: Vécsei góljával Monacóban is nyerni tudott a magyar bajnok

I. félidő

Mezőnyben agresszívebbnek tűnt a Fradi az első percekben a Monaco elleni idegenbeli EL-csoportkörös találkozón. Az első tíz percben a Monaco egy Ben Yedder-csúsztatással (ezt Dibusz simán fogta), a Fradi pedig egy Samy Mmaee-átlövéssel próbálkozott (ez utóbbi pedig mellé ment).

A 21. percben már a Monaco kapujába is talált Csercseszov csapata: Traoré indította a saját térfeléről remekül Tokmacot, aki ziccerben lépett ki, és higgadtan a bal alsóba helyezett. A VAR ezután hosszú ideig vizsgálta, hogy a Fradi norvégja lesről indult-e, és végül sajnos nem adták meg a találatot.

A 32. percben ismét a Fradi járt közel a gólhoz, Traoré vezetgette egyre beljebb és beljebb a labdát a jobb oldalról, majd a jobb felső felé lőtt, a hazaiak kapusa nagyot nyújtozkodva védett bravúrral. Nem sokra rá pedig Laidouni bal oldali szögletét R. Mmaee fejelte fölé.

Aztán a Monaco is veszélyeztetett, Knoester hibája után Diatta lőtt 13 méterről, de Dibusz nagyot védett.

A félidő előtt még Laidouni tekert kapura egy bal oldalon megítélt szabadrúgást, Nubel a bal felső elől tolta szögletre a labdát.

II. félidő

A szünetben kettőt cserélt a Monaco, és szinte már 15 másodperc alatt többet tett, mint az első félidőben, mert Golovin már ennyi idő után lőtt egyet, kevéssel a jobb kapufa mellé. Majd nem sokra rá Fofana megpattanó, 16 méteres kísérletét kellett fognia Dibusznak.

A 61. percben Besic labdájával indult meg egészen jónak ígérkező helyzetben az ezúttal saját térfeléről sprintelő Tokmac, de végül ketten is szorongatták, és rossz döntést hozva jócskán fölé emelt. Egy óra után Csercseszov is cserélt kettőt: Tokmacot és Ryan Mmaee-t Gojak, valamint Boli váltotta.

A 74. percben Dibusz óriási bravúrja kellett ahhoz, hogy 0-0 maradjon, a frissen beállt Jacobsnak Samy Mmaee tette le a labdát néhány méterre a kaputól, a Monaco játékosa öt méterről lőtt, de a magyar kapus hatalmasat mentett.

A 79. percben aztán a Fradi is el tudott menni egy kontrával, Boli cselezgetett sokáig, majd végül Traoré ívelt vissza a második hullámban érkező Vécseinek, aki ballal, kapásból lőtt, a labda megpattant, és a kapus is bele tudott érni, de végül egy kevéssel a gólvonal mögé jutott (1-0 a Fradinak).

A Fradi ezzel a góllal Monacóban is megszerezte a három pontot, így két forduló után 100 százalékos teljesítménnyel vezeti a H-csoportot!

Európa Liga, H-csoport, 2. forduló

Monaco-Ferencváros 0-1 (Vécsei 79.)

Monaco: Nübel – Disasi, Sarr, Badiashile – Vanderson (Aguilar, 46.), Fofana, Camara, Golovin (Jacobs, 73.), Caio Henrique – Diatta (Akliouche, 46.), Ben Yedder (Embolo, 66.). (cserék: Didillon, Boadu, Jean Lucas, Jacobs, Matazo, Minamino, Akliouche, Aguilar, Embolo, Magassa, Gelson Martins, Okou)

Ferencváros: Dibusz – Wingo, Samy Mmaee, Knoester, Botka – Laidouni, Besic (Vécsei, 70.) – Zachariassen, Tokmac (Gojak, 63.), Traoré – Ryan Mmaee (Boli, 64.). (cserék: Bogdán, Őri, Mercier, Esiti, Gojak, Vécsei, Pászka, Maquinhos, Boli)

Így áll a tabella

Fotó: eredmenyek.com

“A testvéremmel való találkozást annyira nem várom” – interjú a Fradi berobbanó kölcsönjátékosával