Demeter Béla cselgáncsedző Tatabánya második legrangosabb elismerését, az Ezüst Turul-díjat vehette át a sportág oktatásában elért eredményeiért.
UP-info • Demeter Béla, az elismert tatabányai cselgáncsedző a sportág oktatása terén elért kiemelkedő eredményeinek köszönhetően a közelmúltban Ezüst Turul-díjban részesült. A szakemberrel éppen edzés előtt, a Sárberki Általános Iskolában beszélgetett a kemma.hu munkatársa.
– Hogyan kezdődött a pályafutása?
– 1961-ben, tizenegy évesen, még a Mésztelepi Általános Iskola diákjaként kezdtem cselgáncsozni. Az Állami Áruház mögötti Tiszti Kaszinóban edzettünk, a tatabányai cselgáncs alapjait lerakó Sági József volt a mesterünk. Kiváló csapatot és remek közösséget alkottunk. A kisebbek az idősebbekkel edzettek, akik vigyáztak rájuk, és tanították is őket. Ezt a rendszert Sági Józsefnél tanultam és én is alkalmazom.
– A tatabányai cselgáncs akkoriban már az ország legjobbjai közé tartozott…
– Valóban. Magyar János, Faragó Benjamin, Pákozdi Emil vagy éppen Jambrovics László személyében remek cselgáncsozók alkották a csapatot, de felsorolni is nehéz lenne, hány kiváló versenyzőnk volt. NB I-es csapattal rendelkeztünk, az országos és a vidékbajnokságokról is rendszeresen érmekkel térhettünk haza.
– A civil élete hogyan alakult?
– 1971-ben bevonultam, a katonaéveket Tatán töltöttem. A sport miatt előnyös helyzetben voltam, hiszen hetente háromszor edzhettem, és a versenyekre is elengedtek. 1973-ban leszereltem, majd megnősültem. Akkoriban a cementgyárban dolgoztam mint villanyszerelő, majd a feleségem támogatásával az érettségit is letettem.
– Mikor kezdett edzősködni?
– Miután a TBSC 1990-től már nem tudta működtetni a cselgáncsszakosztályát, Kunyik József vezetésével létrejött az önálló Tatabányai Judo Club. Az ő felkérésére itt kezdtem el edzőként dolgozni. Trénerként azonban nemcsak a versenyzői múltamból szerettem volna megélni, így belefogtam a tanulásba. Elvégeztem az egyéves sportoktatói tanfolyamot, majd a Testnevelési Főiskolán a kétéves edzői és sportmenedzseri végzettséget is megszereztem. 1998-ban ugyanott szakedzői, majd 2000-ben, Pécsen testnevelőtanári diplomát kaptam.
– A cselgáncs mellett utóbbira miért volt szüksége?
– 1982-től a Fellner Jakab Szakmunkásképzőben tanítottam, mint villamos-szakoktató. Szerettem volna a tanítványaimat jobban megismertetni a testkultúrával és a cselgánccsal, ezért szereztem meg ezt a képesítést. Így lettem testnevelő is a Fellnerben.
– Később saját egyesületet is létrehozott.
– Lányommal, Zsuzsannával 2007-ben megalapítottuk a Tatabányai Nebulo Judo Diáksport Egyesületet. Zsuzsanna, aki itt tanít, a Sárberki Általános Iskolában, hozzám hasonlóan testnevelőtanár és cselgáncsedző is. Az edzéseket is az iskola tornatermében tartjuk, ő foglalkozik a kezdőkkel, én a versenyzőkkel.
– Milyen eredményekkel büszkélkedhet az egyesület?
– Évről évre egyre több érmet szereztünk a különböző versenyeken. 2014-ben 126, tavaly pedig már 131 érmet hozhattunk haza. Különösen büszke vagyok arra, hogy Svájcban, egy meghívásos nemzetközi versenyen nyolc ország sportolói között egy arany- és öt bronzérmet nyertünk, amellett két ötödik helyezést is elértünk a diákolimpián. Rengeteg munka van az eredmények mögött.
– Mik a további célok?
– Dolgozunk a sikerekért, változatlanul, és azért, hogy még jobb közösséget alkossunk. Minden korosztályban szeretnénk versenyzőket kiállítani. Sági Józseftől annak idején rengeteg pozitívumot kaptunk, az ő szemléletét próbálom továbbvinni. Nemcsak a sportra, hanem a tanulásra is ösztönzött minket. A cselgáncs küzdeni tudást, kitartást ad. Szeretni kell a gyerekeket, foglalkozni kell velük. Megérzik a törődést.
– Meddig tervezi még az edzősködést?
– Amíg a Jóisten erőt és hitet ad, s lesznek lelkes, sikeréhes gyerekek. Hit is kell ahhoz, hogy a terveinket megvalósítsuk. Ha újrakezdeném, ugyanezt csinálnám!
