Farkas Norbert alpesi síző a Felix Promotion legújabb védence

image

Újabb sportolóval, és ami talán kicsit meglepőbb, újabb sportággal bővült a Felix Promotion menedzseriroda palettája: a csapat legújabb tagja Farkas Norbert országos bajnok alpesi síző, aki az előző idényben a FIS-pontok alapján négy diszciplínában (műlesiklás, óriás-műlesiklás, szuper-G, szuperkombináció) is a legjobb magyar volt, akárcsak a junior- és a felnőtt világbajnokságon óriás-műlesiklásban.

„Véletlenül találtunk egymásra Rácz Félixszel – mondta a 19 éves tehetség. – A már vele dolgozó Szabó Krisztiánt még régről, amatőr síversenyekről ismertem, apukám jóban van az ő édesapjával, ők beszélgettek erről, így kezdődött a közös történet. Aztán találkoztunk, és kiderült, tudunk együtt dolgozni…”

A 2005-ben kitűnő tanulmányi, illetve a versenysportban elért kimagasló eredményéért a „Magyar Köztársaság jó tanuló, jó sportoló” kitüntetését is megkapó Farkas Norbert közeljövőbeli fő célja a 2014-es téli olimpia. „Reális célnak tűnik Szocsi, akár még egyéni jogon is kijuthatok oda, az országén pedig nagyon jó esélyeim vannak – mondta a síző. – Már 2010 előtt is tagja voltam a vancouveri kvalifikációs csapatnak, de sérülés miatt nem mehettem. Most nagyon készülök. Remélem, a mostani megállapodással én is, de főképp a sízés is bekerül a köztudatba. Azért dolgozom, dolgozunk, hogy megismerjenek, hogy tudják, ki vagyok, és nem utolsósorban azért, hogy a szponzorok is felfigyeljenek.”

A munka jelentős része persze külföldön zajlik, már csak Magyarország földrajzi adottságai miatt is. „Vasárnaptól Ausztriában, Pitztalban, Benjamin Raich szűkebb hazájában készülök, méghozzá a magánedzőmmel, Armin Brunnerrel. Nyáron az osztrák tartományi válogatottal tréningezhettem együtt, most pedig a két legjobb szlovák sízővel. Az első két versenyem csütörtökön és pénteken lesz, mindkettő szlalomban. Szeretném jól kezdeni az idényt” – így Farkas Norbert.

A versenyeredmények mellett, ahogyan ő is említette, a figyelemfelkeltés is a szezon céljai között szerepel. „Sajnos hazánkban nem nagyon ismerik a sízőket – mondta a fiatalember. – Amikor meghallják, hogy síelek, az első kérdésük, hogy itthon ugyan hol? De legalább már nem nagyon lepődnek meg, és nem néznek rám furcsán. Leginkább kérdéseik vannak az embereknek, én pedig szívesen válaszolok mindenre. Persze, ha futballista lennék, minden más lenne, de én síző vagyok, és az alpesi sít próbálom népszerűsíteni.”

Farkas Norbert adatlapja:

 

http://www.felixpromotion.hu/sportolonk/farkas-norbert