Fassone a célokról és az Európa Ligáról nyilatkozott

Marco Fassone, a klub vezérigazgatója úgy véli, a Lazio elleni vereség nem változtatja meg a csapat céljait az aktuális szezonban és kiemelte az Európa Ligát, amelyben szeretnének a lehető legtovább menetelni.

“Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a csapat építési folyamat alatt áll. Meglepődtünk a vereséget követő reakciók arányán és nagyságán. A céljaink nem változnak és úgy gondoljuk, hogy ebben a szezonban versenyezhetünk az első négy hely egyikéért, ami lehetővé teszi a Bajnokok Ligája indulást. Ez a célunk és ezt mindig is mondtam. Európa Liga? Jó ambícióval fogunk játszani azzal az elképzeléssel, hogy egy fontos európai sorozatban vagyunk érdekeltek, amely segít megismerni a nemzetközi porondot. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de a csoport teljesíthető. Az első cél, hogy továbbjussunk a csoportból, ideális esetben csoportelsőként a presztízs és a kedvezőbb sorsolás miatt. Amint továbbjutottunk a kieséses szakaszba, megpróbálunk minél tovább menetelni. Amit biztosan garantálni tudunk, az az elkötelezettség egy fontos sorozat iránt.” – mondta Fassone.

“Bonucci? Kissé csalódott voltam, amikor megláttam, hogy a kritikák többnyire felé összpontosulnak. Általánosan negatív teljesítményt nyújtott a csapat. Bonucci a csapatkapitány, a vezető. Ő nem csak egy igazolás, akit nagyon akartunk. Raiola? Sajnálom, hogy bizonyos dolgokat mondott. Elismerem, hogy Mino következetes, hiszen április óta kifejezte bizalmatlanságát, mert a klub jövőjét homályosnak és ködösnek látja. Azt mondtam neki, hogy a projektünk négy vagy öt évre épül. Szavaiból arra következtetek, hogy a befektetések ellenére még mindig vannak kétségei. Örülök, hogy Gigio maradt, mert ez azt jelenti, hogy ő hisz bennünk.”

Fassone kiemelte a Kínából származó bevétel jelentőségét és beszélt az UEFA-nak benyújtott önkéntes megállapodás lehetőségéről illetve a Bajnokok Ligája pénzekről.

“A legjobb klubok több 10 millió eurós bevételre tesznek szert. A Manchester United az abszolút piacvezető 20-25 millió euróval. Célunk, hogy az elkövetkező években elérjük a 60-70-100 millió eurós bevételt. Ott szeretnénk lenni a BL-ben. Fejlődni, majd megnyerni a trófeát. Azonban nem lenne dráma, ha nem sikerül elérni a Bajnokok Ligáját. Olyan terveket is bemutattunk az UEFA-nak, amelyek nem tartalmazzák a BL-szereplésből származó körülbelül 40 millió eurós bevételt. Ha csak az Európa Ligában szerepelünk, akkor sem fogjuk befejezni a bevásárlást. Pénzügyi Fair Play? Májusban – amikor a tervünk még felszínes volt – haladékot kaptunk az önkéntes megállapodás megkötésére. Novemberben újra találkozunk és remélhetőleg minden rendben lesz. Az UEFA-val való megegyezés bizonyos előnyökkel járhat, de számolnunk kell a korlátozásokra. Ebben az évben a tulajdonos elfogadta a nagy veszteséget, amelyeket a tőkeemelések fedeznek a következő költségvetésben. 2018-ban nem kell újjáépítenünk a csapatot. Jó átigazolási szezonunk lesz az eladások nélkül is.”

“Montella? Sohasem kételkedtünk benne és az Európa Liga indulás kiharcolása nélkül is maradt volna a kispadon.” – hangsúlyozta Fassone. “Nagyon tetszett, ahogyan az előző szezonban dolgozott. Az egy olyan időszak volt, amelyet a tulajdonosváltás körüli nehézségek jellemeztek. Montella igazán jól kezeli a csapatot.”

“Scudetto? A Juventusnak és a Napolinak nagyobb esélye van a bajnokság megnyerésére, mint a többi együttesnek, mert mindkét csapat szilárd és összeszokott. A verseny az Interrel, a Romával és a Lazióval fog zajlani. Ha csapatként fejlődni tudunk, akkor mindenkinek problémát okozhatunk. Az Inter az előző idényben mögöttünk végzett a bajnokságban, de a Milan sokat változott. Félelem nélkül fogunk játszani ellenük és a többi csapat ellen. A derbin illetve az előtte lévő Roma elleni rangadón sokkal vadabbak leszünk, mint most.”

“Átigazolások? Nagyon örülünk Kalinic érkezésének. Montella a kezdetektől fogva akarta őt. Szem előtt tartottunk más opciókat, mert nem tudtuk, hogy mi a Fiorentina szándéka. Bonucci? Építettünk egy csapatot, ő az eredeti ötletünkben nem volt benne. Július elején Montella és Mirabelli javasolta Bonucci megvásárlását. Megpróbáltuk, még akkor is, ha lehetetlennek tűnt. Ehelyett Marrottával már az első találkozón megegyeztünk csupán fél óra alatt. Leo egy vezér, de még be kell illeszkednie.”

Fassone reagált Gianluigi Donnarumma ügynökének szavaira a csapatkapitányi kérdésben.

“Nem akarok ellentmondást teremteni. Csak azt mondom, hogy mióta Gigio Donnarumma csatlakozott a projektünkhöz úgy képzeljük el, hogy ő lesz a Milan csapatkapitánya. A karszalag most még túl korai lenne, de ha hosszú ideig marad…” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS