
Sikeres főpróba.
{tab=Összefoglaló}
A több helyen is felforgatott csapat könnyedén legyőzte a Freiburgot, Shaqiri kétszer is villant.

Közeledik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője az Arsenal ellen, ennek szellemében pedig alaposan megforgatta a kezdőcsapatát Pep Guardiola. A védelem tengelyében kapott helyet Martínez, a védelembe bekerült Contento is, az ék szerepét Pizarro töltötte be, mögötte a két szélen Robben és Shaqiri, középen pedig Müller és Kroos játszott.
A Freiburg bátran kezdte a mérkőzést, a Bayern nem alakított ki nyomasztó mezőnyfölényt, az első negyedóra után pedig a lövések aránya 2:4 volt a vendégek javára – voltak köztük veszélyes próbálkozások is.
A vezetést mégis a Bayern szerezte, nagyjából olyan hirtelenséggel, mint tette azt egy héttel ezelőtt Nürnbergben. A 19. percben Contento ívelte be a labdát a tizenhatoson belülre, Dante pedig egy nagyszerűen kivitelezett, erős fejessel be is vette Baumann kapuját. 1:0! A játék képe ekkor még nem változott meg gyökeresen, bár a Bayern fölénye szépen lassan kezdett nőni.
A 34. percben aztán már jött a második találat is, Pizarro zseniális sarkazással hozta helyzetbe Shaqirit, aki éles szögből lőtt kapura – a labda a becsúszó védőn irányt változtatva, a kapufán megpattanva a hálóban kötött ki, 2:0! Ezután már láthatóan visszaesett a Freiburg, a Bayern játékosai pedig egyre nagyobb kedvvel kezdtek el futballozni. Különösen az a Robben, aki a 38. percben hatalmas szólót mutatott be a tizenhatoson belül, de a nehezét követően a kapu fölé vágta a labdát.
A szünet előtt nem sokkal, a 42. percben Kroos visszagurított labdáját tűzte kapura Shaqiri, lövése megpattant a leshatáron mozgó Mülleren, így a kapusnak esélye sem volt, 3:0! Nem sokkal később viszont a Freiburg szépíthetett volna, de a játékvezető les címén – tévesen – nem adta meg Mehmedi fejesgólját.
A második félidő elejét megnyomta a Bayern, Robben, Müller és Pizarro előtt is adódott egy-egy gólszerzési lehetőség, azonban ezek mint kimaradtak, később pedig már sokkal kevésbé játszott támadóan a csapat.
A félidő derekán Guardiola pályára küldte Schweinsteigert és Götzét, később pedig Van Buytent is. Ezek a cserék abból a szempontból érdekesek, hogy előbb Schweinsteiger, majd Martínez is játszott egy kicsit a védekező középpályás posztján.
A Freiburg előtt ebben a játékrészben is adódott egy nagy gólszerzési lehetőség, a 69. percben a csereként beálló Klerk ziccerben – viszonylag messziről – a hosszú sarok mellé gurította a labdát. Cserébe megtette ugyanezt a 86. percben Martínez, aki teljesen váratlanul került ziccerbe, és mivel nem jöttek vele a társak, kénytelen volt maga megoldani a szituációt – nem sikerült neki, ő a rövid sarok mellé lőtt.
Mégsem maradtunk gól nélkül a második félidőben sem, ugyanis a végig nagyon lelkesen focizó Pizarro a 88. percben kilőtte a bal alsó sarkot, beállítva ezzel a 4:0-s győzelmet.
Ezzel a sikerrel a Bayern már 46-ra növelte a veretlen bajnoki mérkőzésekből álló sorozatát, és kiváló formában várhatja a szerda esti Arsenal elleni idegenbeli Bajnokok Ligája mérkőzést.
| FC Bayern | Neuer – Rafinha, Martínez, Dante, Contento – Lahm (64. Götze), Kroos – Robben (78. Van Buyten), Müller, Shaqiri (61. Schweinsteiger) – Pizarro |
| Cserepad: | Starke, Boateng, Alaba, Thiago |
| SC Freiburg | Baumann – Sorg, Krmas, Höhn, Günter (69. Schuster) – Ginter, Fernandes – Schmid, Darida, Klaus (62. Kerk) – Mehmedi (81. Guédé) |
| Játékvezető: | Guido Winkmann (Kerken) |
| Nézőszám: | 71.000 (teltház) |
| Gólok: | 1:0 Dante (19.), 2:0 Shaqiri (34.), 3:0 Shaqiri (42.), 4:0 Pizarro 888.) |
| Sárga lapok: | Martínez, Kroos, Dante / Günter |
Írta: Roy Makaay
{tab=Előzetes}
A fejekben már leginkább az Arsenal elleni szerdai mérkőzés járhat, szombaton azonban még le kell játszani egy bajnoki mérkőzést.
Csapatunk a Bundesliga 21. fordulójában az SC Freiburgot fogadja. Látszólag egy szimpla bajnoki, ha szabad ilyen leírni, egy a sorból. Azonban egyfelől egyáltalán nem mindegy, milyen hangulatban utazik a Bayern Londonba.
Másfelől pedig a Freiburg egyike annak a két csapatnak, amelyik 20 forduló alatt pontot tudott rabolni a Bayern Münchentől. Augusztus végén egy előrehozott mérkőzésen csapatunk végül kiengedte a kezéből a győzelmet. Viszont rá három napra megnyerte az Európai Szuperkupát.
Ha van esélye a kiesés elől menekülő Freiburgnak, akkor az ismét abban rejtőzhet, hogy talán Pep Guardiola is már a szerdai találkozót vezeti fel. Ez nyilván rotációt is magában rejthet.
Csatárposzton mindenképpen, hiszen Mario Mandzukic sárgalapos eltiltását fogja majd tölteni. Rajta kívül a Badstuber-Ribery páros fogja biztosan kihagyni a találkozót.
Maga a Kicker is felhívja a figyelmet arra, hogy a rotáció okán nem lehet igazán megjósolni a várható kezdőcsapatot. Ők erre számítanak:
Bayern: Neuer – Rafinha, Javi Martinez, Dante, Contento – Lahm – T. Müller, T. Kroos, Thiago, Shaqiri – Pizarro
Freiburg: Baumann – Mujdza, Krmas, Höhn, Sorg – Ginter, Fernandes – Schmid, Darida, Klaus – Mehmedi
A mérkőzésre szombaton 15.30-tól kerül sor, melyet az eurosport 2 NEM közvetít élőben.
{/tabs}
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.




