FE: D’Ambrosio első pole-ját szerezte

Formula-E

2015. december 19. szombat, 17:00

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Formula-E

Az uruguayi időmérő Superpole-jában di Grassi lassú volt, Buemi pedig elfékezte magát, az egykori F1-es így megszerezte első rajtelsőségét. Jacques Villeneuve összetörte autóját.

A Formula-E szabályai alapján az időmérő edzésen a mezőny tagjai négy csoportban hajtottak pályára, két négyfős és két ötfős társaságban. Az elsőbe tartozott a címvédő bajnok, Nelson Piquet Jr. is, azonban kikapott csapattársától, Oliver Turvey-től, aki 1:16.154-gyel futotta meg a csoport legjobb idejét. Jean-Eric Vergne csak késlekedve tudott pályára lépni, ezért csak egyetlen mért kört tett meg, elhibázott egy kanyart, ráadásul a levezető körön levő Nathanael Berthonnal is kis híján ütközött.

Talán a legerősebb csoport volt a második 6 percben pályára lépő, amelybe a második szabadedzést nyerő Nicolas Prostot, a bajnoki éllovas Lucas di Grassit, valamint Sam Birdöt is osztották. Di Grassi három tizedmásodpercet vert Jereme d’Ambrosióra, Sam Bird a harmadik helyet szerezte meg, Turvey-nél pedig Nicolas Prost is gyorsabbnak bizonyult – annak ellenére, hogy a Renault e.Dams franciája egy kerékvetőn megrongálta első szárnyát.

A harmadik csoport leggyorsabbja, Loic Duval csak a harmadik helyre tudott felugrani, így az utolsó négyes pályára lépését megelőzően továbbra is di Grassi és d’Ambrosio állt az élen. Az első edzésen leggyorsabb, másodikon autóját összetörő Sebastien Buemi, Jacques Villeneuve, Bruno Senna és Simone de Silvestro hajtott az utolsó menetben pályára. Az előző két versenyen pole-t szerző Buemi egy tizedmásodperc előnnyel felugrott az élre, Villeneuve viszont a falban kötött ki.

A Superpole-ba így Buemi, di Grassi, d’Ambrosio, Duval és Bird jutott tovább, Nicolas Prost épphogy kiesett. A legjobb öt helyezett egy-egy gyorskörrel dönthette el egymás közt a rajtelsőség sorsát. Sam Bird nem túl acélos 1:16.1-es időeredménnyel nyitotta a sort, nem csoda, hogy a Dragon Racing versenyzője, Loic Duval megelőzte őt. A francia csapattársa, d’Ambrosio mindkettejüknél jobb kört teljesített, Lucas di Grassi azonban 1,1 másodpercet kapott, és csak a negyedik helyre jött be. Buemi elfékezte magát gyors körén, a pole így d’Ambrosiónál maradt, először Formula-E-s pályafutása során.

A belga versenyző oldalán Duval kezdheti meg a közép-európai idő szerint 20 órás rajtot, a Dragon Racing kisajátította az első rajtsort. Bird mögött di Grassi indul a negyedik, Buemi az ötödik helyről. A tavalyi pole-pozíciós Jean-Eric Vergne csupán a 17. helyről fog startolni, Jacques Villeneuve elől.

A Superpole eredménye:

A csoportok összesített eredménye:

Forrás: www.formula.hu – RSS