Februárban dönthetnek az orosz jégkorongozók olimpiai részvételéről

MH/MTI
2024. január 6. szombat. 11:33

Luc Tardif szerint jelenleg is folynak a tárgyalások az érdekeltekkel, és úgy fogalmazott, hogy a szükséges mérlegelés után a jövő hónap közepére születhet meg az IIHF állásfoglalása a kérdésben.

„Megbeszélést folytatunk minden érintett féllel, így az NHL vezetőivel, az észak-amerikai profiligában szereplő játékosok képviselőivel és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) egyaránt. Úgy gondolom, még február vége előtt bejelentést teszünk, ott lehet-e az orosz és a fehérorosz válogatott a 2026-os olaszországi olimpiai hokitornán” – jelentette ki Tardif.

A NOB 2022 februárjában azt indítványozta a nemzetközi sportági szövetségeknek, hogy az ukrajnai háború miatt ne engedjék meg az orosz és fehérorosz sportolók versenyeken való részvételét, az IIHF a maga részéről mindkét válogatott indulását felfüggesztette a nemzetközi eseményeken.

Tavaly márciusban a NOB javaslata úgy hangzott, hogy az oroszok és fehéroroszok csak semleges sportolóként indulhassanak nemzetközi versenyeken, és csak olyanok, akik nyilvánosan nem álltak ki Oroszország – Fehéroroszország támogatását élvező – háborúja mellett, és nincsenek kapcsolatban a fegyveres erőkkel és a nemzetbiztonsági szervekkel sem. A múlt hónapban a NOB akként foglalt állást, hogy az oroszok és a fehéroroszok szigorúan semleges státuszban részt vehetnek a párizsi nyári olimpián, kivéve a csapatsportágakat.

A következő téli olimpiát Olaszországban, Milánóban és Cortina d’Ampezzóban 2026. február 6. és 22. között rendezik.

Írta a Magyar Hírlap