Fed Kupa – Magyar siker a tét nélküli párosban

image

A már tét nélküli páros mérkőzésen Babos Tímea és Jani Réka három szettben legyőzte a szerb duót, így a magyarok 2-1-es vereséget szenvedtek csütörtökön a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján, a budapesti Syma Csarnokban.

    Az egyesek után 2-0-s, behozhatatlan előnyre szert tett szerbek 1 óra 44 perces csatában maradtak alul. 
    Babos keserűen elevenítette fel a nagy csatában elvesztett egyes meccsét:
    „Szomorú vagyok, úgy érzem, mindent megtettem a győzelemért. Nem volt könnyű Dalma veresége után felmenni a pályára, éreztem a nyomást. Ez persze nem kifogás, nyerhettem volna” – mondta, hozzátéve, bízik benne, hogy pénteken javít az osztrákok ellen.
    Juhász Gábor kapitány azt emelte ki, hogy bár az első mérkőzés simább volt, mindkét találkozó apróságokon múlott.
    „Az első meccsen Dalma többször is 40-15-re vezetett, de nem tudta hozni a gémeket” – mondta az MTI-nek. „Timi is megérezte a hazai pályát, ez valakit megerősít, valakit pedig görcsösebbé tesz. Lehet, hogy Belgrádban más eredmény született volna. A holnapi felállás már nagyjából megvan a fejemben, bízom benne, hogy sikerül felülkerekednünk az osztrákokon.”
    Pénteken a Magyarország-Ausztria párharc 16 órakor kezdődik.
     Végeredmény, A csoport:
Szerbia-Magyarország 2-1
——————————
Aleksandra Krunic, Ivana Jorovic – Babos Tímea, Jani Réka 6:4, 6:7 (2-7), 2-6
     korábban:
Aleksandra Krunic-Babos Tímea 7:6 (8-6), 0:6, 7:6 (7-5)
Ivana Jorovic-Gálfi Dalma 6:1, 6:0