Federico Chiesa a Milan célkeresztjében

Federico Chiesa készen áll, hogy az átigazolási időszakban elhagyja a Fiorentinát és a Milan mellett a Juventus illetve az Inter is figyelemmel kíséri a helyzetét. A piros-feketék az ár csökkentése érdekében szeretnék bevonni az üzletbe Lucas Paquetát.

Sandro Tonali megszerzése után a Milan vezetősége újabb nagy potenciállal bíró fiatal olasz játékosra összpontosíthat, aki nem más, mint Chiesa – írja a SportMediaset. Az olasz válogatott támadó megszerzése komoly erősítést és nagy erődemonstrációt jelentene, ugyanakkor az üzlet meglehetősen bonyolult. Rocco Commisso, a firenzeiek tulajdonosa korábban 70 millió euróban határozta meg Chiesa árát, majd az igénye legalább 50 millió euróra csökkent. Ennek a kérésnek a Juve, az Inter és a Milan sem hajlandó eleget tenni – ám játékos bevonásával csökkenthető az összeg.

A Sportmediaset szerint Chiesa szerződtetéséről álmodik a Milan. Ami abszolút a csapat mellett szól, hogy a 22 éves támadó Tonalihoz hasonlóan nagyon kedveli a piros-feketéket és korábban többször is elmondta, hogy gyerekként csodálta a Milant.

A portál szerint a Rossoneri ajánlata Lucas Paquetá játékjoga + 20 millió euró lehet, amelyhez további 10 millió euró bónusz kapcsolódik. A firenzei alakulat már januárban is érdeklődést mutatott a brazil középpályás iránt, aki kegyvesztetté vált a Milannál.

Chiesa távozása egyre esélyesebb az idei mercato alatt, ugyanis nem szándékozik meghosszabbítani a 2022 nyarán lejáró szerződését, így jövőre mindössze egy év lenne hátra a kontraktusából és ekkor már jóval alacsonyabb áron válthatna klubot.

Az olasz jobb szélső támadó – aki a bal szélen és középcsatárként is tud játszani – a Fiorentina utánpótlásában nevelkedett és négy évvel ezelőtt debütált az első csapatban, amelyben azóta 150 tétmeccsen 33 gólt szerzett illetve 23 gólpasszt osztott ki.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS