Fedettpályás Döntő a Nemzeti Ünnepen

Tizenkilencedik alkalommal jön össze az ország díjugrató társadalma a fedettpályás szezon zárásaként, hogy kiderüljön kik a legjobbak a zárt térben. A döntő helyszíne idén is a felújított Nemzeti Lovarda, ahol nyolc kategóriában versenyeznek a kvalifikálódott párosok. A négynapos versenyen a legnépesebb mezőny, a pénten késő délután kezdődő amatőr kategória lesz, ahol több mint hatvan lovaglást láthatunk.Harmadik nap a 10-14 éves (gyermek) kategória fináléja után a lovaké lesz a főszerep, az öt-,hat- és utánpótlás kategóriákban. Vasárnap az amatőrök, az ifjúsági és fiatal lovasok döntője után, de a verseny zárásaként lesz a csúcspont, kiderül ki a legjobb lovas 2019-ben. Hét korábbi felnőtt döntő győztes száll nyeregbe az egymillió forint pénzdíjért, a mezőnyben a tavalyi második Füzér Gábor és harmadik Vándor Zsófia is.

felnott2

 

felnott3

 

A kategóriában címvédésre nem kerülhet sor, hiszen országunk egyetlen Európa-bajnoka, a még csak 20 éves Weinhardt Virág, ezúttal a fiatal lovas kategóriát választotta.

A rendezőség minden díjugratást kedvelőt vár a megszokott helyszínen, és a fedeles finálét a RiderLine Online Tv élőben közvetít.

riderlinelogo1

Fotó: Hajdu Krisztna lovasfoto.hu

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS